Metróépítés: csak a hitel biztos
Medgyessy Péter miniszterelnök ígéretének megfelelően az Országgyűlés tavaszi ülésszakán a kormány beterjeszti a 4-es metróról szóló törvényjavaslatot, így a Pénzügyminisztérium már dolgozik az előterjesztésen - tájékoztatta a Világgazdaságot Máté Dániel, a tárca szóvivője. A minisztérium egyeztetést tervez a fővárossal a finanszírozás kérdéseiről.
Demszky Gábor főpolgármester, illetve Atkári János, a pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes szerint a város kiélezett pénzügyi helyzetbe került, így már nem tudná vállalni azokat a feltételeket, amelyek az 1998-as metrószerződésben szerepeltek. Akkor a kormány és a főváros 60-40 százalékos finanszírozásban állapodott meg. Atkári a fővárosi pénzügyi bizottság tegnapi ülésén kifejtette: a mintegy 270 milliárd forintba kerülő metróberuházás költségeit a kormánynak kellene viselnie, a főváros az építkezés előkészítését és a kapcsolódó felszíni beruházásokat finanszírozná. Ez 70-80 milliárd forintra tehető, tehát a beruházás 25-30 százalékát jelentené.
A szocialista frakció ezt nem tartja elfogadhatónak mindaddig, amíg a főváros megállapodott a kormánnyal a metróépítés finanszírozásáról - mondta lapunknak Gy. Németh Erzsébet. Az MSZP-képviselőcsoport vezetője megerősítette: nem szavazzák meg ezt a javaslatot a jövő héten, amikor a fővárosi közgyűlés elé kerül a büdzsé. Nem értenek egyet a szocialisták azzal sem, hogy a BKV az idén csak fejlesztési támogatást kapna az önkormányzattól, működési támogatást az államtól vár.


