Az orosz gazdaság nem kerül válságba, ha az iraki krízis rendezését követően drasztikusan leesnek az olajárak - jelentette ki Szergej Ignatyev jegybankelnök. Az utóbbi években végrehajtott szerkezeti reformoknak köszönhetően szerinte nem ismétlődhet meg az a helyzet, amikor 1998-ban a "fekete arany" olcsóbbá válása következtében súlyos recesszióba zuhant Oroszország. Most az ország akkor sem kerül bajba, ha a jelenlegi 29-ről 14-16 dollár körülire esik a kőolaj hordónkénti ára - idézi nyilatkozatát a Reuters. A monetáris politika irányítója emlékeztet: Moszkvának igen jelentősek a devizatartalékai, ráadásul a korábbival ellentétben most már a rubel árfolyamát sem kénytelen fixen tartani.
Ha válságot nem is idézne elő, egyáltalán nem jönne jól az orosz gazdaságnak az olajárak esése. Ezt bizonyítják a vámhatóság most közzétett 2002-es adatai is: ezek szerint a több mint 150 millió tonnányi, külföldre pumpált nyersolaj mintegy negyedét jelentette a teljes orosz export értékének, és a kedvező világpiaci ármozgásoknak köszönhetően 14,1 százalékkal nőttek 2001-hez viszonyítva az ebből származó bevételek. Az év során tonnánként átlagosan 162,4 dollárért tudták piacra dobni a kőolajat, a megelőző évben ez 156,4 dollár volt.
Az ország kivitelének öszszesített értéke eközben az olajénál csekélyebb mértékben - 5,8 százalékkal - emelkedett, és 105,8 milliárd dollárt tett ki. Az import is bővült ugyan 2002 folyamán, ám a hivatalos számok szerint így is 59,8 milliárd (a 2001-esnél 1,7 milliárddal nagyobb) aktívumot ért el az orosz külkereskedelem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.