BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

röviden

Hetente ülésezhet az Országgyűlés

A parlament a tavaszi ülésszak során hetente tanácskozik majd. Hétfőnként és keddenként tart plenáris ülést a Ház, míg a bizottságok lehetőség szerint szerdán és csütörtökön tanácskoznak - az elmúlt hetekben lezajlott négypárti egyeztetések után ezt a változatot fogadta el tegnap az Országgyűlés 203 igen szavazattal, 5 nem és 108 tartózkodás mellett. A tavaszi parlamenti ülésszak rendjét a kormánypártok mellett az MDF-frakció jellemző többsége támogatta. A fideszesek számottevő része tartózkodott a döntéshozatal során. Az Országgyűlés az európai parlamenti bizottságok ülésének idején, a május 19-ével és a június 9-ével kezdődő heteken, valamint húsvétkor nem tanácskozik. Fennakadások nélkül használták tegnap először a parlamenti csipkártyás rendszert a képviselők. A kártya a képviselői jogállás igazolását szolgálja, jogosít a parlamenti belépésre, felszólalásra és szavazásra. (VG)



Új főigazgató a Közlekedési Főfelügyelet élén

Február 1-jei hatállyal Békési István lett a Közlekedési Főfelügyelet főigazgatója. A kinevezési okiratot tegnap adta át Csillag István, a szaktárca vezetője. Az új főigazgató 1984 óta dolgozik a közlekedési hatóságnál különféle beosztásokban. Tavaly októberben mentették fel a korábbi vezetőt, akkor határozatlan időre Békési István főigazgató-helyettest bízták meg a főfelügyelet vezetésével. Feladatai közé tartozik az európai uniós csatlakozásra való felkészülés felgyorsítása. (VG)



Polgármesterek találkozója Szarvason

Ez évben április 3-án Szarvas lesz a városi polgármesterek randevújának házigazdája. Az esemény fővédnöke Lamperth Mónika belügyminiszter. A Szféra Európa hetedik alkalommal rendezi meg a magyarországi városvezetők fórumát, ahol átadják az év polgármestere, az év alpolgármestere és az év jegyzője díjakat, Melocco Miklós szobrászművész A városépítés allegóriája című alkotását. (VG)



Felülvizsgálat parkolásügyben

A közterületi parkolási díj beszedésével összefüggő adatkezelési jogvitában felülvizsgálati eljárásban dönt majd a Legfelsőbb Bíróság. A pert a Magyar Autóklub indította a Belügyminisztérium adathivatala és két parkolási kft. ellen, mert a BM az autósok személyes adatait a rendszám alapján, jogszabályi felhatalmazás nélkül adja ki a cégeknek. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.