Szigorúbb feltételek az idei gazdálkodásban
Az újhartyáni önkormányzat várhatóan holnap fogadja el a község 2003-as költségvetését. Az idei gazdálkodás a tavalyihoz képest is jóval szigorúbb lesz, a település az idén összességében 370 millió forintot használhat fel, szemben a tavalyi 480 millióval - mondta lapunknak Manger Henrik, Újhartyán polgármestere. A finanszírozási nehézségek egyik oka, hogy az elmúlt évben jelentős fejlesztéseket, beruházásokat hajtottak végre a településen, így kimerültek a tartalékaik. A gondjaikat az is növeli, hogy a közalkalmazottak 50 százalékos béremelése éves szinten 20 millió forinttal növelte meg az önkormányzat kiadásait.
A testület négy év alatt egymilliárd forinttal növelte vagyonát, ám a fejlesztések jelentős részét hitelből oldották meg, így nagy az adósságállományuk. Az Ország Közepe Ipari Park és Logisztikai Központ Kft. 360 millió forintos beruházását például a saját erő mellett 200 milliós hitelből és 72,9 millió forintos állami támogatásból oldották meg.
A település első embere az önkormányzat idei legfontosabb feladatai közé sorolta az elmúlt években felvett fejlesztési hitelek törlesztését. Ezt egyebek között a helyi iparűzési adó 1,1 százalékról 1,4-re való emelésével szeretnék megoldani. Ettől az intézkedéstől 20-25 százalékos bevételnövekedést várnak. Fontos állomása lesz az ez évi feladatoknak a helyi szennyvíztisztító berendezés korszerűsítése is, illetve kapacitásának bővítése. Az idén szeretnék befejezni még a csapadékvíz elvezetésének elmaradt munkálatait is. A beruházás 285 millió forintos vízközmű-társulati hitellel valósult meg, melyet lakáscélú támogatási hitellel is összekötöttek. (PA)


