Uniós rendezvények a fővárosban
A fővárosi és a kerületi önkormányzatok közös nyilatkozatban arra kérik Budapest lakóit, hogy április 12-én menjenek el szavazni, és voksoljanak igennel az Európai Unióra. Demszky Gábor főpolgármester és a kerületi polgármesterek tegnap egyeztettek az uniós csatlakozásra való felkészülés feladatairól.
A budapesti önkormányzatok bekapcsolódnak az uniós kampányba. Március 10-e és április 6-a között az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvánnyal közösen fórumokat rendeznek a csatlakozással kapcsolatos tájékoztatás segítése érdekében. Az előadók többek között a gazdaság, a foglalkoztatás, az oktatás, a szociálpolitika témakörében informálják majd az érdeklődőket. A márciusra tervezett nagy rendezvényeken szintén külön figyelmet szentelnek a csatlakozás népszerűsítésének.
A főpolgármester hangsúlyozta: a főváros 24 önkormányzata mindent megtesz annak érdekében, hogy felkészítse a várost a csatlakozásra, és a megnyíló lehetőségeket hatékonyan kamatoztathassák. Budapest kiáll azért, hogy az EU támogatási politikája az eddiginél nagyobb figyelmet szenteljen a nagyvárosok sajátos gondjainak megoldására. Demszky Gábor lapunk kérdésére elmondta: a főváros már két évvel ezelőtt megkezdte az önkormányzat joganyagainak áttekintését annak érdekében, hogy a fővárosi rendeletek a csatlakozáskor már harmonizáljanak az uniós jogszabályokkal. (KÁ)


