Az Iposz EU-s felmérést sürget
Támogatás hiányában még mindig nem kezdődhetett meg az a program, amelynek célja a mikrovállalkozások felkészítése az EU-s tagságra - mondta Kassai Róbert, az Iposz alelnöke tegnapi tájékoztatóján. A projektet az észak-rajna-vesztfáliai-magyar kormányközi bizottság még 1998-ban vette fel munkaprogramjába. Ennek keretében az Iposz kérdőíves módszerrel mérné fel a kiválasztott húsz - többnyire telephelyengedélyhez kötött, ipari jellegű - szakmában, mennyire felelnek meg a hazai mikrovállalkozások az unió minimális követelményeinek, előírásainak. A húsz szakma tízezer vállalkozásához juttatnák el a kérdőívet, ötezret pedig személyesen keresnének fel. A válaszokat régiók, szakmák és a vállalkozások mérete szerint feldolgozva juttatnák el a kormánynak, a régiófejlesztési tanácsoknak, az ágazatnak. Azt is felmérnék, mennyibe kerülne a felkészítés, s honnan teremthető elő a forrás. Így a vállalkozások és a kormány is látná, mekkora beruházást igényel a szféra számára az EU minimális előírásainak való megfelelés. Ennek alapján pedig vizsgálható, milyen és mennyi támogatást tudnak nyújtani.
Ám az Iposz a többszöri szóbeli, illetve írásbeli ígéret ellenére sem kapott még támogatást ehhez. Az alelnök elmondta, a gazdasági tárca az előző kormány idején 120 millió forint támogatást ígért a felméréshez, a mostani csak 80 milliót. Az Iposz nyolcmillió forintot magára vállalt, a német partner pedig a húsz kiválasztott szakma (egyebek között autószerelő-, asztalos-, fémmegmunkáló-, és az ezekhez kapcsolodó szakmák) minimális EU-s követelményeinek előírásait adja.
Az Iposz alelnöke szerint felmérésük mintaprojekt lehetne a régió többi csatlakozó országa számára. Nem titkolta, ezzel is szeretnék, ha Magyarország vezető szerepet játszhatna az EU-ba belépő kelet-európai országok felkészítésében, mint volt Ausztria korábban. (MK)


