Céginformációs szolgálat
A cégadatok szolgáltatása mellett a mérlegbeszámolók számítógépes böngészésére is mód nyílik az Igazságügyi Minisztérium új cégnyilvántartási és céginformációs ügyfélszolgálatánál a Nádor utcában. A 17 millió forintos költséggel kialakított irodát Bárándy Péter igazságügy-miniszter adta át rendeltetésének. A szolgálat a közhiteles cégnyilvántartásban szereplő fennálló vagy törölt adatokról ad tájékoztatást, s szavatolja, hogy az általa szolgáltatott információk megegyeznek a cégbíróságokon számítógépen rögzített adatokkal. A tájékoztatást az ügyintézők nyújtják, de az ügyfelek maguk is betekinthetnek a cégek mérlegbeszámolóiba a külön e célra létrehozott helyiségben, öt számítógép segítségével. A képernyős böngészés ingyenes, és egyelőre 15 percre korlátozódik. A lekért beszámolót és mellékleteit - mint közhiteles másolatot - az ügyfél kinyomtatva is megkaphatja, a mérleginformációs tarifák szerinti térítési díjért.
A ügyfélszolgálatnál kiadott nyilvános cégadatok kivonata, másolata, illetve bizonyítványa közokiratnak, a többi kiadvány közhiteles céginformációnak minősül. Az iroda - amelynek szolgáltatásait bárki igénybe veheti - hétfőn és szerdán 9-13 óra között, kedden és csütörtökön 10-15 óra között áll az ügyfelek rendelkezésére. (VG)


