A jelenlegi 100-ról 125 forintra emelkedik a parkolási díjalap Budapesten - döntött tegnap a fővárosi közgyűlés. A díjalap növekedése alapján határozzák majd meg az óránkénti tarifákat. A Világgazdaság információi szerint húsvét után, április végétől lépnek életbe az új díjtételek.
Budapesten a parkolásért fizetendő tarifa az adott terület frekventáltságától függően a díjalap, illetve annak két-, három- vagy négyszerese lehet. Hogy a lehetséges díjtételeken belül pontosan mennyit kell fizetni, az a főpolgármester jóváhagyásától függ. A legtöbb zónában a lehetséges maximumnál kisebb az óránkénti díj, mert a parkolási rendelet szerint a főpolgármesternek joga van ahhoz, hogy akár 50 százalékkal is eltérjen a díjalaptól. Várhatóan 20-50 forint közötti öszszeggel nőnek majd az óránkénti díjak: ahol például jelenleg 240 forintot kell fizetni, ott 280 lesz az új tarifa, 200 forint helyett 240-et kell az automatába dobni, a 120 forintos területen pedig 140 lesz a parkolás óránként.
Az emelés indoklása szerint az idei adótörvény a parkolási díj áfáját 12-ről 25 százalékra emelte. Mivel az általános forgalmi adó ebben az évben még visszaigényelhető, így ez 9,3 százalékos díjcsökkenést jelentene. A javaslat szerint ez egyrészt élénkítené a forgalmat - az automatás rendszer célja pedig a parkolási igények visszaszorítása -, másrészt csökkenne az önkormányzatok bevétele.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.