Kiemelt ágazatokba terelt offset
Elsősorban a hadi-, az elektronikai ipar, a jármű- és műszergyártás, valamint a feldolgozóipar területén várhatók befektetések a Honvédelmi Minisztérium (HM) által elindított újabb fejlesztési programmal összefüggő ellentételezés eredményeképpen. A HM beszerzési hivatalának vezérigazgatója tegnap írta alá azt a megállapodást, amelynek értelmében a norvég Kongsberg Defence Communication AS tíz év alatt 9300 harcászati rádiót szállít le a honvédségnek mintegy 36 milliárd forint értékben.
A szerződéssel összefüggő ellentételezést a norvég cég belátása szerint teljesítheti, de a magyar fél a szerződésbe foglalt szorzókkal igyekszik elősegíteni, hogy ez az általa preferált ágazatokban valósuljon meg - közölte kérdésünkre Hidas Sándor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) főosztályvezetője.
Így az elektronikai iparban, a jármű- és műszergyártásban, valamint a feldolgozóiparban 1,5-es, míg a hadiiparban végrehajtott beruházások 2-es szorzóval számolhatók el. További 0,5-del növelheti a befektetések szorzóját, ha azokat - jogszabályokban kijelölt - elmaradott térségekben hajtják végre. Az ipari termékek exportja kapcsán ugyancsak emelt, 1,4-es szorzóval számolható el a műszerek, gépek és berendezések, valamint a szellemi termékek és szoftverek exportja, míg egyes haditechnikai eszközök exportálása kapcsán 2-es is lehet a szorzószám.
A norvég fél nettó 180 százalékos ellentételezést vállalt, de a szorzókkal az ellentételezésnek el kell érnie az ügylet értékének 205 százalékát. Ezen belül a befektetéseknek legalább 31 százalékot, 56 millió eurót kell kitenni. Az offset további 31 százalékát magyar beszállításként kell realizálni, míg a maradék 38 százalék magyar exporttöbblet formájában valósulhat meg. A Kongsbergnek az export- és befektetési kötelezettséget hét év, míg a beszállítási előírást 118 hónap alatt kell teljesíteni. Emellett a norvég cég év végéig 100 ezer euróval létrehoz egy alapítványt a magyarországi haditechnikai kutatások és oktatás támogatására, továbbá 1,5 millió eurót befizet a Gripen-offset keretében létrehozott, hazai vállalkozásokat segítő, kockázati tőkealapba. A GKM négy és fél év múlva vizsgálja felül az ellentételezést, ekkorra a norvég félnek a befektetési és exportnövelési kötelezettsége felét kell teljesítenie.
A beszállítás kapcsán már korábban is szó volt arról, hogy egyes eszközöket Magyarországon gyártanának le, a Videoton bevonásával. Viggo Westbye, a Kongsberg marketingigazgatója az aláírást követő tájékoztatón megerősítette: a vállalat továbbra is a kiszemeltek között van, de ez nem azt jelenti, hogy a cég lehet a Kongsberg egyetlen magyar beszállítója. "A Videoton korábban már megtette a szükséges előkészületeket, s bármikor kész a gyártási program beindítására" - mondta lapunknak Sinkó Ottó, a Videoton Holding Rt. vezérigazgatója. A GKM tájékoztatása szerint Norvégiába, vagy más országokba szánt rádiók, egyes alkatrészek magyarországi gyártásáról lehet szó, s ez középtávon jelenthet nagyobb megrendelést az érintett cégeknek.


