Lecsapnak a "fekete sofőrökre"
Az EU útjain tagállami cégek alkalmazottjaként közlekedő teherautó-sofőröknek március 19-től igazolniuk kell, hogy szabályos munkaviszonyban állnak, és munkáltatójuk valamennyi előírt közterhet fizeti utánuk. Az Európai Bizottságtól származó kezdeményezés indoklásaként a bécsi Die Presse olyan eseteket említ, amikor az osztrák utakon német járművel közlekedő román kamionosokról nem tudták az igazoltató rendőrök eldönteni, vajon törvényesen, vagy feketén dolgoznak-e. Mostantól azonban a munkáltatóknak egységes igazolást kell beszerezniük illetékes otthoni hatóságaiknál, amelyek eloszlathatják az ilyen kételyeket. Ha egy fuvarozócég nem tesz eleget ennek a kötelezettségének, akkor akár működési engedélye visszavonásával is szembe kell néznie.
Ezzel az igazolással csak azoknak az EU-n kívüli országokból érkezett gépjárművezetőknek kell rendelkezniük, akiknek uniós cég a munkáltatója - hangsúlyozták lapunknak a szaktárcánál. A magyar társaságokat, illetve az általuk foglalkoztatott gépkocsivezetőket tehát nem érinti a szigorítás, itt továbbra is az eddigi engedélyezési rendszer marad érvényben.
Eisen Sándor, a Nemzetközi és Hivatalos Gépkocsivezetők Országos Szakszervezetének elnöke lapunknak elmondta, hogy a feketemunka elleni közös fellépés már többször is felvetődött a hivatásos gépkocsivezetők világszövetségében (UICR), amelynek szervezetük is tagja. Főleg a németek szorgalmazták igazolás bevezetését. A feketén dolgozó gépkocsivezetőkről készített tavalyi uniós felmérés szerint a tagországokban sok az ily módon alkalmazott magyar gépkocsivezető, így Magyarország megítélése meglehetősen rossz e tekintetben. Bár számukról pontos adat nincs, a szakszervezeti vezető szerint 300-400-ra becsülhető az uniós cégek által foglalkoztatott magyar sofőrök száma. A németországi vagy ausztriai munkavállalás igen vonzó, hiszen az érintettek ottani bérüknek Magyarországon csak mintegy 40 százalékát tudják megkeresni.


