Az iraki háború után a magyar cégeknek is módjuk lehet részt venni a helyreállítás munkájában - hangoztatta Nancy Goodman Brinker, az Egyesült Államok budapesti nagykövete a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham in Hungary) rendezvényén. A nagykövet egy nappal korábban, az Országgyűlés külügyi bizottságában már szólt arról, hogy a harcok ellenére folyamatban van az újjáépítés tervezése. Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) máris pályázati felhívásokat tett közzé. Az újjáépítésben részt vállaló amerikai cégek mellett azonban bőséges lehetőség nyílik alvállalkozásokra. A nagykövet ezért arra szólított fel, hogy az érintettek közvetlenül vegyék fel a kapcsolatot a fővállalkozókkal. "Gyors cselekvést kértem a magyar kormánytól és a magyar vállalatoktól, mert különben fennáll a lemaradás veszélye" - fogalmazott Nancy Goodman Brinker.
Közben a tegnapi kormányülést követően kiderült, mire szánják az Egyesült Államok által Magyarországnak felajánlott 15 millió dollár értékű támogatást. "Nem az iraki konfliktussal összefüggésben, hanem a szövetséges országok katonai képességeinek fejlesztése céljából született az Egyesült Államokban ez a javaslat" - fogalmazott Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Végleges döntés esetén a pénz konkrét felhasználásáról a Honvédelmi Minisztérium dönthet majd. Az elképzelések szerint a honvédkórház építésére fordítanák a megítélt összeget. Az Egyesült Államok már korábban is folyósított hasonló támogatást Magyarországnak. Ennek összege 2002-ben 10 millió dollár volt.
Nancy Goodman Brinker szerint egyébként a magyar-amerikai kétoldalú kereskedelem tavaly a 4 milliárd dolláros szinten maradt. 2002-ben Magyarország 2,6 milliárd dollár értékben szállított árut az Egyesült Államokba, ahonnan 1,4 milliárd dollár érték érkezett. Utalt arra, hogy az USAID nevében Spencer Abraham energiaügyi miniszter a minap 138 ezer dollár értékű szerződést írt alá a Greenenergy Kft.-vel magyarországi szélerőművek megvalósíthatósági tanulmányának finanszírozására. Abrahamnak a magyar kormány és parlament illetékeseivel a villamos energia és a földgáz témájában folytatott tárgyalásai nyomán - ha a lehetőségek kedvezően alakulnak - további több száz millió dollárnyi befektetés érkezhet Magyarországra a következő egy-két évben. A nagykövet szerint magyar és amerikai vállalati összefogással az orosz piacot is "meg lehetne dolgozni", több tíz millió dollárnyi termék és szolgáltatás nyújtásával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.