Magyar-román-szerb határ menti program
Jövőre Magyarország, Románia és Szerbia részvételével indul az első Interreg-PHARE-CBC program, amelynek keretében a három ország határvidékén hajtanak végre közös fejlesztési terveket. Az elvégzendő feladatokról Mihai David, a fejlesztési ügyekben illetékes román minisztérium államtitkára számolt be, aki az előkészületekről tárgyalt magyar kollégájával, Szaló Péterrel, a Nemzeti Területfejlesztési Hivatal elnökhelyettesével. A program első fázisát 2004-2006 között hajtják végre, a munkák finanszírozására Románia vissza nem térítendő támogatást kap, amit a fizikai és a gazdasági infrastruktúra fejlesztésére kell fordítania.
A tervekről a román államtitkár elmondta, hogy azok végrehajtásával alapokat kívánnak teremteni a három ország határkörzetének kiegyensúlyozott fejlesztéséhez, az oda irányuló tőkebefektetésekhez és a körzet munkaerőpiacának stabilizálásához. A részleteket illetően a BBC Monitoring Service kiemeli, hogy a pályázatot a román fél fogja kidolgozni, és még ez év őszén beterjeszti az Európai Bizottsághoz. (VG)


