Nem a háború lesz drága

A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a küszöbönálló iraki háború közvetlen katonai költségei vélhetően alatta maradnak az 1991-es konfliktusénak, de a harcokat követő megszállás és újjáépítés sokkal többe kerül majd. Míg Kuvait felszabadítását követően az amerikai katonák heteken belül hazatértek, addig Irakban még hosszú évek katonai jelenlétére lesz szükség az új kormányzat hatalmának biztosítására, valamint az etnikai és vallási csoportok közötti polgárháború megakadályozására. Az Egyesült Államok ráadásul ezúttal nem számolhat a szövetségesek jelentős mértékű anyagi hozzájárulására, szemben az Öböl-háborúval, amelynek mai árakon számolva 80 milliárd dolláros költségének legnagyobb részét Szaúd-Arábia, Németország és Japán állta.

A közvetlen katonai költségeket illetően az Egyesült Államok törvényhozásának demokrata és republikánus csoportjai számára készített jelentések nagyjából azonos számokat tartalmaznak: ezek szerint egy 30-60 napos hadjárat 44-60 milliárd dollárba kerülne. A republikánus vezetésű kongreszszus költségvetési bizottsága két forgatókönyvet dolgozott ki: a Nehéz föld hadműveletben 370 ezer katona, 1500 repülőgép, 800 helikopter, 800 tank és 60 csatahajó venne részt, míg az inkább a légi hadviselésre összpontosító Nehéz levegő 250 ezer katonát, 2500 repülőgépet, 500 helikoptert, 300 tankot és 60 csatahajót vonultatna fel. Három hónapos hadjáratot feltételezve a Nehéz föld költségei 45, a Nehéz levegőé pedig 34 milliárd dollárra rúgnának.

Michael O'Hanlon, a Brookings Intézet katonai közgazdásza úgy számol, hogy a katonai kiadásokhoz a stabilizáció költségeit is hozzáadva a számla végösszege az amerikai adófizetők számára 100-200 milliárd dollár körül lesz majd. Lawrence Lindsey, George W. Bush elnök korábbi gazdasági tanácsadója hasonló becslést adott a várható költségek felső határát illetően, de nyilatkozatától a Fehér Ház utóbb elhatárolódott. A kongresszus költségvetési bizottsága szerint egy 200 ezer fős megszálló hadsereg fenntartása évi 12-48 milliárd dollárral fejelné meg az invázió költségeit.

Ha a háború valóban 100-200 milliárd dollárba kerülne, akkor az történelmi léptékkel nézve még viszonylag olcsó is lenne. A ma 10 ezer milliárd dolláros amerikai hazai összterméknek ez az összeg mindössze 1-2 százalékát tenné ki, míg a vietnami háború az akkori GDP 12, a koreai 15, a második világháború pedig 130 százalékát emésztette fel. A kétezer milliárd dolláros szövetségi költségvetést az újabb iraki konfliktus annak 5-10 százalékával terhelné meg.

Sokkal bizonytalanabb azonban a háborúnak az amerikai gazdaság egészét érintő hatása. William Nordhaus, a Yale Egyetem közgazdaságtan-professzora 99 milliárd és 1,9 ezer milliárd közötti összköltségre számít; szerinte az 1991-es háború közvetett költségei 500 milliárdra rúgtak. Az előre nem látható kockázatok között említhetjük az akár az Irak határait is túllépő etnikai villongásokat, az emelkedő energiaárakat, illetve az újabb terrortámadásokat.

Szakértők és amerikai politikusok is egyetértenek abban, hogy az Egyesült Államok nem számíthat az iraki olajbevételekre, mint költségei csökkentésére. Feltételezve, hogy a termelés napi hárommillió hordóra emelkedhet, évi 25 milliárd dollár folyhat be az olajból. Nordhaus szerint gazdaságilag és politikailag is ostobaság lenne, ha az alapvető szükségletek kielégítése helyett a megszálló hadsereg céljaira fordítanák ezt az összeget. A közgazdász úgy számol, hogy legalább 30 milliárd dollárt kell majd fordítani az infrastruktúra újjáépítésére, 1-10 milliárdot humanitárius segélyekre, miközben még mindig jelentős Kuvait ki nem elégített kártérítési igénye, 100 milliárd Irak külső adóssága, és 78 milliárd az üzleti követelések összege. A kongresszus költségvetési bizottsága utal arra, hogy a már ma is szinte teljes kapacitással működő iraki olajipar exportbevételeinek 80 százalékát az ENSZ olajat élelmiszerért programjának keretében lebonyolított importra fordítják.