BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Népszerű rendőri pályázat

Már legalább kétszeres a túljelentkezés az EU nemzetközi rendőri egységébe való felvételre, amelyre a Belügyminisztérium februárban írt ki pályázatot a rendőrség és a határőrség hivatásos állományának tagjai részére. A jelentkezés végső határideje március 19-én jár le. Az uniós rendőri egység majdani magyar kontingensének tagjai a közösség által kezelt válságövezetekben rendészeti, határőrizeti, valamint tanácsadói és kiképzői feladatokat tölthetnek majd be. A legalább 25 éves pályázóknak minimum ötéves szolgálati viszonnyal, jogosítvánnyal, középfokú angolnyelv-tudással és számítógépes ismeretekkel kell rendelkezniük.

Az EU ötezer fős válságkezelő szervezetébe Magyarország öszszesen 107 főt delegál. Közülük 58-at már tavaly felvettek, s a BM most a fennmaradó létszámot szeretné feltölteni. A 2002-ben felvettek kiképzése már befejeződött, s az első öt fő januárban Bosznia-Hercegovinában meg is kezdhette szolgálatát.

A többiek egyelőre magyarországi szolgálati helyükön dolgoznak, de egy rövid - 30-60 napos - felkészítést követően ők is bármikor bevethetők. A tagjelölt államok közül egyébként egyelőre csak Magyarországot kérték fel arra, hogy vegyen részt uniós nemzetközi rendőri miszszióban. Egyéb szempontok mellett a BM által kiírt pályázat népszerűségét indokolhatja az is, hogy a missziókban szolgálatot teljesítők kiküldetésük időtartama alatt fizetésükön kívül napi 100 eurós valutailletményben és havi csaknem 50 ezer forintos bevetési pótlékban részesülnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.