BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túl vagyunk a mélyponton?

Tavaly, az utolsó három hónapban bővült a leggyorsabban a gazdaság, és a magánberuházások is élénkülni látszanak. Ennek ellenére az elmúlt hat év legkisebb bővülését 2002-ben produkálta a gazdaság, és még számos ponton nagy a bizonytalanság. A növekedés szerkezetének javulnia kell, és a külföldi konjunktúra nélkül kevés az esély a látványos fellendülésre.

Az előzetes várakozásoknál kissé nagyobb mértékben, 3,7 százalékkal növekedett a gazdaság 2002 utolsó negyedében. Tavaly éppen az utolsó három havi GDP-növekedés volt a legmagasabb, így 2002-ben átlagosan 3,3 százalékos bővülést számolt a Központi Statisztikai Hivatal.

A folyamatos gyorsulás ellenére az elmúlt hat év leggyengébb teljesítményét tavaly nyújtotta a magyar gazdaság. A lassulás egyértelműen a nemzetközi konjunktúra romlásának következménye, amit még a választásokra felpörgetett belső kereslet sem volt képes teljesen kompenzálni. A lakossági fogyasztás élénkülése és a kormányzati költekezés folyamatosan növeli az importot, miközben az exportdinamika a gyenge külső kereslet miatt stagnál.

A növekedés hajtóerejének változását mutatják a beruházási adatok is. A feldolgozóiparban tavaly csaknem 10 százalékkal zuhant a beruházási tevékenység, és csak a kormányzati beruházások soha nem látott mértékű fellendülése vitte 5 százalék fölé az összesített mutatót. Ezen kívül csak az ingatlanügyletek ágazatban volt jelentősebb élénkülés, amit az államilag támogatott lakásépítések okoztak. Ezek a tevékenységek viszont nem járnak közvetlen kapacitásbővítéssel, így a növekedési kilátások nem túlságosan fényesek. A Reuters által megkérdezett elemzők 3,5-3,6 százalékos növekedést valószínűsítenek az idén.

Az utolsó negyedév adatai viszont kellemes meglepetést okoztak, hiszen a beruházások szerkezete kedvező irányban mozdult el - hívja fel a figyelmet Zsoldos István, a CA IB elemzője. Igaz, a feldolgozóipari beruházások szintje még mindig jelentősen elmaradt az előző évitől, de a visszaesés már kisebb volt, mint a harmadik negyedévben. 2002 utolsó időszakában úgy sikerült a gazdaságnak az éves átlag körüli (5,5 százalékos) beruházásnövekedést produkálnia, hogy a választási időszak végével az állami fejlesztések mértéke látványosan visszaesett.

További óvatosságra ad okot, hogy a fejlett országokban is kitartani látszik a recesszió közeli állapot, márpedig Magyarország számára - erősen nyitott gazdaság lévén - alapvető fontosságú a fejlett gazdaságok importkeresletének alakulása. Ebből a szempontból Zsoldos optimista: már korábban is volt rá példa, hogy az ipari termelés valamelyest el tudott szakadni a nyugat-európai trendtől, így az idén - folytatva az elmúlt hónapok biztató folyamatát - gyorsulhat a szektor, ami ellensúlyozhatja az építőipar, illetve az állami beruházások törvényszerű lassulását.

A növekedés pontos szerkezetét egy hónap múlva, a részletes adatok megjelenésekor lehet megismerni, de az első három negyedév adatai és trendje alapján teljesen biztos, hogy a belföldi felhasználás meghaladja a termelést, így a növekedés jelenlegi szerkezete hosszabb távon nem tartható fenn.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.