>> Dabas fejlődése látványos az idelátogató számára is. Milyen nagyobb beruházásokat hajtottak végre az utóbbi időben?
- Több mint ötmilliárd forinttal gyarapodott a város vagyona az elmúlt években. A csapadékvíz elvezetésén kívül a teljes infrastruktúra kiépült. Befejeztük a város legnagyobb beruházását, a szennyvízelvezető és -tisztító rendszert. Európai normák szerint, tavaly készült el a szigetelt, regionális hulladéklerakó. Megépült az új, korszerű mentőállomás és sürgősségi betegellátó, mely régiós szerepet tölt be. Mintegy 1,5 milliárd forintos beruházással két új óvodát és egy szakképző iskolát építettünk. Az oktatási komplexum felszereltségével, szolgáltatásaival a nemzetközi oktatási hálózathoz és a felsőoktatási képzéshez is csatlakoztatható. Könnyűipari főiskolai kart szeretnénk "idehozni", jelenleg ezen dolgozunk. Tavaly elkészült a városháza és a város főtere, a Szent István tér teljes rekonstrukciója is.
>> Milyen fejlesztések vannak jelenleg napirenden, elősegítendő a helyi gazdasági élet fejlődését?
- Mintegy kétezer fő befogadására alkalmas, többfunkciós csarnokot építünk a város központjában lévő Jubileumi Parkban. A kivitelezés napokon belül elkezdődik, s a csarnok elsősorban sportrendezvényeknek ad majd otthont, de az épületben konferenciatermeket is építünk. A másik napirenden lévő jelentős projektünk az idősek otthona, melynek építése már elkezdődött. A város belterületén épülő otthonban egy-két szobás apartmanok, szállodai szintű kiszolgálás és orvosi felügyelet várja majd az időseket. Mindkét beruházást még az idén befejezzük.
>> Hol tart az ipari parki beruházás? Van-e az önkormányzatnak tulajdonrésze a vállalkozásban?
- Az ipari park címet 2000-ben nyertük el, majd készíttettünk egy megvalósítási tanulmányt, és tavaly megkezdődött az építkezés. A beruházást és működtetést végző társaságot tavaly hoztuk létre, melyben 52 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az önkormányzat, a fennmaradó 48 százalék pedig magánkézben van. A park teljes infrastruktúrát kínál a vállalkozásoknak. Jelenleg hat különböző cég működik a parkban, ezek az összterület 14 százalékát foglalják el, de még több mint 22 hektár várja a leendő befektetőket.
>> Hogyan ösztönzi a város a befektetőket?
- A munkahelyteremtés, illetve a befektetett összeg nagyságától függően különböző adókedvezményeket nyújtunk az ipari parkba települő vállalatoknak.
>> Mely ágazatokat részesítik előnyben?
- Elsősorban olyan cégeket látunk szívesen, melyek környezetkímélő technológiával működnek, például szállítmányozó-, raktározó-, élelmiszer-feldolgozó, csomagoló-, illetve bármilyen, a nyomdaiparhoz kötődő tevékenységet végző vállalatot. Olyan középvállalkozásokat is látnánk szívesen, melyek legalább 20-50 főt foglalkoztatnak.
>> Habár adottságaik vannak, az idegenforgalom még nem túl élénk. Mit tesznek, hogy ezen változtassanak?
- Komoly elképzeléseink vannak, hiszen hamarosan megkezdjük egy látványpark kialakításának előkészületeit, melynek megvalósításával a "béke szigetét" kívánjuk létrehozni. A többfunkciós csarnokba tervezett kongresszusi tömbbel megteremtjük annak a feltételeit, hogy Dabas konferenciavárossá váljon, folytatjuk a kerékpárút-hálózat építését, mely reményeink szerint nemcsak a városon belül lesz, hanem a környékbeli falvak felé is vezet majd. Sáriban egy hagyományőrző tájházat építünk, melyben rétesházat is létrehozunk, fejlesztjük a városi strandot, megoldjuk a medencék meleg vízzel való ellátását, emellett nagy hangsúlyt helyezünk építészeti értékeink megóvására. Dabason rengeteg műemlék épület, kúria található, és ezeket folyamatosan felújítjuk. Terveink között szerepel egy ipari múzeum létrehozása is.
>> Mit tesznek a helyi lakosok lakhatási körülményeinek javításáért?
- Jövőre szeretnénk részt venni a bérlakás-építési programban, mivel több mint 100 igénylő van a városban. Egyébként már pályáztunk támogatásra egy 24 lakásos ház építéséhez, ám sajnos nem nyertünk.
>> Milyen további tervei vannak az önkormányzatnak?
- Fő célunk, hogy Dabast a nyugat-európai kisvárosokhoz hasonló színvonalú és komfortú várossá fejlesszük. Ehhez elengedhetetlen az intézményhálózat, az idegenforgalom, ezen belül a szálláshelyek fejlesztése, ezért ez utóbbiak építésében partnerek vagyunk. Mivel egy város fejlődésének egyik mozgatóereje az ott élő ember, nagyon fontos a minőségi szolgáltatások nyújtása, s célunk, hogy az emberek jól érezzék magukat, szeressék lakóhelyüket. Ennek érdekében 2000 óta minden évet valamely korosztály jegyében hirdetünk meg és az adott korosztálynak rendezvényeket szervezünk, különböző támogatásokat dolgozunk ki. Városunkban a 2000-es esztendő a gyermekek, 2001 az ifjúság, 2002 pedig a családok éve volt. Az idén az idősek állnak a figyelem középpontjában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.