Alan Greenspan egy ötödik terminust is vállalna az amerikai jegybank élén, ha a személyére szóló, elnök általi kinevezést a szenátus is megerősítené. A bejelentés egy nappal George W. Bush keddi nyilatkozata után hangzott el, amikor az elnök nyilatkozata szerint a Fed - jelenleg 77 éves - vezetőjének a következő 4 éves időszakra is a helyén kellene maradnia.
Bush nyilatkozata némi meglepetést keltett, mert kommentátorok már jó ideje nyíltan beszéltek a Fed, illetve a kongreszszusi és fehér házi republikánus gárda közötti nézeteltérésekről. A kormányzat és a törvényhozás konzervatív blokkja korábban megütközéssel fogadta Greenspan azon kijelentéseit, amelyekkel rámutatott a költségvetési hiány növelésének veszélyeire és egy fiskális keresletösztönző program célszerűtlenségére. A Fed elnökének várható távozásáról főleg azután kezdtek spekulálni, hogy nyíltan megkérdőjelezte az elnök által sürgetett, 726 milliárd dolláros, tízéves adócsökkentési program értelmét.
A befektetők elégedetten nyugtázták Bush felkéréssel felérő bejelentését és Greenspan elfogadó nyilatkozatát, mert a gesztusokban a folyamatosság iránti piaci elvárások visszaigazolását látták. Mint a Reuters emlékeztet, a Fed elnöke annak ellenére élvezi a befektetők bizalmát, hogy utólag többen is felelőssé tették a 90-es évek végén tapasztalt - utólag megalapozatlannak minősített - részvénypiaci kereslet túlburjánzásáért. A Fed élén 2004 júniusában esedékes váltás mindenképpen fokozta volna az amúgy is terjedő bizonytalanságot a következő hónapok során, ezért megnyugtató Bush és Greenspan mostani nyilatkozatváltása - mondta egy a hírügynökség által idézett New York-i bankár. Piaci várakozások szerint egy újabb terminus révén Greenspan korrigálhatná azt a visszaesést, amelyet az amerikai gazdaság az előző évtized túlkapásai nyomán volt kénytelen elszenvedni. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.