BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Koidzumi tartja reformszavát

A gazdasági reformok folytatását, többek között a privatizáció és a dereguláció gyorsítását ígéri az európai körútra készülő japán miniszterelnök. Dzsunicsiro Koidzuminak a pártján belül tapasztalható mind erősebb ellenállást is le kell küzdenie ahhoz, hogy megvalósíthassa terveit.

Az állam nem avatkozhat be közvetlenül a tőzsdei folyamatokba - hangsúlyozta Koidzumi, utalva a vezető koalíciós politikusok által a héten elfogadott tervre, amelynek értelmében az állam a posta vagy egy újonnan felállítandó ügynökség útján pénzt pumpálna a részvénypiacba. Erre azért lenne szükség, mert a Koidzumi hivatalba lépése óta eltelt két esztendőben a Nikkei index 45 százalékot esett, és ezzel húszéves mélypontot ért el, miközben az államkötvények árfolyama csillagászati magasságba emelkedett. A kormányfő nem enged annak a - szintén kormányoldali - követelésnek sem, miszerint pótköltségvetéssel kellene élénkíteni a gazdaságot. A meglévő pénz elosztásának ésszerűsítéséről lehet csak szó, hiszen a 41 ezer milliárd jen adóbevétel mellett 81 ezer milliárd jen kiadással számoló büdzsé egyáltalán nem nevezhető megszorítónak - idézi érvelését a Financial Times.

A gazdaságpolitikai viták is jelzik, hogy Koidzuminak - akinek egykor 90 százalék feletti népszerűségi mutatója mára a felére olvadt - nem lesz könnyű elérnie pártelnöki újraválasztását (és ezzel a miniszterelnöki poszt megtartását) a vezető kormánypárt, az LDP szeptemberben esedékes kongresszusán. A Reuters által megkérdezett elemzők nagy része mindazonáltal úgy véli, megfelelő ellenjelölt híján valószínűleg mégis ő lesz a befutó. Ily módon tovább dolgozhat a 2001-es megválasztásakor beígért gazdasági reformokon, például az államháztartás átalakításán. E téren volna mit tenni, hiszen a államadósság GDP-arányos szintje az elmúlt két évben 116-ról 140 százalékra nőtt. Koidzumi tervei között az állami posta és egy sor útépítő társaság magánkézbe adása, továbbá az üzleti élet érdekeit szolgáló dereguláció elmélyítése is szerepel. Piaci vélemények szerint azonban a kormányfő reformok iránti elkötelezettsége - a továbbra is hangoztatott ígéretek dacára - lényegesen csökkent tavaly ősz óta.

Szombaton öt országot érintő európai körútra indul Koidzumi, aki a jelek szerint külpolitikai aktivitással próbálja meg erősíteni pozícióit. Fő célja az, hogy meggyőzze a német és a francia kormányt: a háborút illető nézeteltérések dacára működjön együtt Washingtonnal és Londonnal az iraki újjáépítésben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.