Magyarország és az Európai Unió

Az Európai Unióban a munkahelyek kétharmadát a 250 fő alatti kis- és középvállalatok adják, a mintegy húszmillió cég 99 százaléka ötvennél kevesebb embert foglalkoztató kisvállalat. Ezért az Európai Unió nagy figyelemmel kíséri e vállalatcsoport helyzetének alakulását, és sokféle eszközzel segíti indulásukat, erősödésüket.



>> A kisvállalatok jelene és jövője



A magyar gazdaságban a statisztika 2002. december 31-én 860 ezer működő vállalatot vett számba. Ezek közül mindössze 4798 volt (50-249 fővel dolgozó) közép- és 1031 nagyvállalat. A foglalkoztatottak közel felének kisvállalatok adnak munkát. A kisvállalatok tehát a magyar gazdaságban is kiemelkedő szerepet töltenek be, akárcsak az Európai Unióban. Ennek megfelelően a statisztika nálunk is folyamatosan vizsgálja a vállalatok számának és teljesítményének alakulását.

A Központi Statisztikai Hivatal negyedévente gyorstájékoztatóban közli friss adatait a szervezetek számáról, valamint a méret, a jogi formák, a régiók és az ágazatok szerinti megoszlásáról. A legutóbbi felmérés azt mutatja, hogy változatlanul növekszik a társas és csökken az egyéni vállalkozások hányada. A két csoport aránya 1998 végén 41, illetve 59 százalék volt, 2002. december 31-én pedig 45, illetve 55 százalék. A 385 ezer társas vállalkozás közül 158 ezer korlátolt felelősségű, 180 ezer pedig betéti társaság formájában tevékenykedik.

A 2002-ben közreadott Kis- és középvállalkozások a magyar gazdaságban, helyzetkép és nemzetközi összehasonlítás című kiadvány közelebbről is bemutatja, miben hasonló és miben eltérő a hazai kis- és középvállalatok struktúrája és szerepe az Európai Unió egyes tagországaihoz viszonyítva. A létszámmal jellemzett átlagos vállalatnagyság például az Európai Unió egészében hat fő, Magyarországon négy. Ugyancsak négy fő vagy ennél is kisebb e mutató az EU-tagországok közül Görögországban, Olaszországban és Portugáliában, tíz felett van viszont Ausztriában, Hollandiában és Luxemburgban. A hazai kisvállalatoknál foglalkoztatottak 50 százalékos aránya közel azonos az EU átlagával, de ennél is magasabb (60 százalék feletti) Görög-, Olasz-, Spanyolországban és Portugáliában.

A KSH 2000-ben és 2002-ben egy-egy vállalatdemográfiai kiadványt is megjelentetett. A népességszám alakulását és az ezt formáló eseményeket vizsgáló demográfia mintájára a vállalatdemográfia azt méri fel, hogy hány új vállalat jön létre, milyen körülmények között, hogyan alakul további életük, növekedésük, megszűnésük. Ezek a kiadványok közreadták a közép- és kelet-

európai országokban végzett - az EU statisztikai hivatala, az Eurostat által koordinált - első ilyen felmérések eredményeit, amelyek sokféle információval szolgálnak az újonnan indított vállalatok számáról, nagyságáról, jogi formájáról, ágazati és területi megoszlásáról.



>> Nők helyzete: túlsúlyban és alulfizetve



A nők és a férfiak eltérő helyzetet foglalnak el minden társadalomban. A nemek közötti viszony sokféleképpen számszerűsíthető - ismeretes, hogy jellemző lehet például a nők "túlsúlya" a népesség összlétszámán belül.

Magyarországon 2001-ben csaknem félmillióval több nő élt, mint férfi. A születéskor várható élettartamban a nők javára nyolcéves előnyt mutat a jelzőszám: az ezer lakosra jutó halálozások aránya ebben az évben a nőknél 11,9, a férfiaknál 14,1 százalék. Pedig a kezdet jóval biztatóbb a férfiakra nézve: 100 élve született lányra hagyományosan legalább 104 fiú jut (2001-ben 106).

Magyarországon a házasságkötések száma hatvan esztendő alatt megfeleződött: 2001-ben ezer lakosra számítva 4,3 házasságot kötöttek. A frigyre lépők kora ugyanakkor folyamatosan emelkedett, méghozzá a nőké gyorsabban, mint a férfiaké: 1941-ben 24,5 éves korában kötötték be a fejüket, míg 2001-ben az aráknál 28,2 éves átlagéletkort jegyeztek fel. A házas nők az első gyermeket 2001-ben átlagosan 28 éves fejjel szülték meg - nem úgy, mint a múlt század hetvenes évtizedében, amikor a kismamák első szülésükkor 23 évesnél fiatalabbak voltak.

Az időfelhasználást vizsgáló felmérések szerint a gyermekek ellátására a nők 2000-ben egy átlagos tavaszi napon 41 percet fordítottak, két és félszer annyit, mint a férfiak, és csaknem kétszer annyit, mint 1977-ben. A nők az oktatás-nevelésből is derekasan kiveszik a részüket - ennek egyértelmű jele, hogy 2001-ben ők adták az általános iskolai pedagógusok 90 ezres seregének 86,6 százalékát. Az oktatási szinteken felfelé haladva arányuk egyre csökken: a szakiskolákban minden második oktató volt nő, a 36 ezer középiskolai tanár között arányuk 66,2 százalék, míg az egyetemek, főiskolák 16 ezres oktatói karán belül csupán 37,7 százalék. Hasonló az arány a kutatók, fejlesztők 28 ezres létszámán belül: 33 százalék.

A nemek szerinti különbségek kimutathatók a foglalkozásszerkezetben is, amelynek következtében 2002-ben a nők bruttó átlagkeresete a férfiak bruttó keresetének csupán 80 százalékát érte el - holott egy átlagos tavaszi napon a nők évtizedek óta 500 percnél valamivel több időt fordítanak társadalmilag kötött tevékenységekre, azaz kereső-termelő munkára, tanulásra, közlekedésre, míg a férfiak ennél kevesebbet.

Az itthon tapasztalt jelenségek összhangban vannak az Európában végbemenő folyamatokkal. A nők aránya az össznépességen belül az Európai Unió minden tagállamában meghaladja az 50 százalékot, s hasonlóképpen nem éri el az ötven százalékot az újszülöttek körében a leánygyermekek részaránya. Az EU statisztikai hivatala 2002-ben kétszáz oldalas statisztikai portrét rajzolt A nők és férfiak élete Európában címmel. A nők házasságkötéskor feljegyzett életkora az évek haladtával emelkedett: míg az unió tagállamaiban 1980-ban a nők 23 és fél esztendősen mentek férjhez, 1999-ben átlagos életkoruk 28 és fél évre emelkedett. A lehetséges okok között a statisztikai portré megemlíti mind a hosszabbra nyúló tanulmányi időt, mind azt, hogy fiatalabb éveikben inkább karrierjüket részesítik előnyben - épp későbbi jólétük megalapozása végett. Ezzel párhuzamosan ugyanebben az időszakban a nők átlagos életkora az első szüléskor 25-ről 28 évre emelkedett.

A gyermekgondozás az unió tagállamaiban szintén a nők "kiváltsága". A négy mediterrán országban, valamint Írországban és Ausztriában az utódok otthoni gondozásában érintett nők száma kétszerese-négyszerese volt a férfiakénak, s átlagosan másfélszer annyi idejüket vette igénybe, mint az erősebb nem képviselőinek. Az általános iskolákban uniószerte erős a nők jelenléte: hat tagállamban a pedagógus nők aránya meghaladja a nyolcvan százalékot, Olaszországban pedig a 90-et.

Németországban a legkedvezőtlenebb az a mutató, amely a teljes munkaidőben foglalkoztatottak nemek közötti bruttó kereseti arányait jelzi: ott a nők a férfiak keresetének 80 százalékát sem kapják meg. Kilencvenszázalékos, vagy azt meghaladó arányt csupán Spanyolországban, Belgiumban, Portugáliában és Dániában észleltek. A jelenséget számos sajátosság színezi: az uniós statisztikusok ezek között említik például azt, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás országonként különböző elterjedtsége "eltéríti" a jelzőszámot. Így Németországban 20 és 49 éves kor között minden harmadik nő részmunkaidős, Spanyolországban minden hatodik, Belgiumban minden negyedik, Portugáliában minden tizedik.

A magyar adatokat tartalmazó kiadványból kiolvasható, hogy a társadalomban stabil a hagyományos gondolkodásmód a nők szerepéről, ám bizonyos területeken kimutathatóak a nemek közötti esélyegyenlőség irányába mutató elmozdulások.



>> A lakáshelyzet nemzetközi kitekintésben



A mai magyarországi lakáshelyzet megítélésében segít, ha a lakásviszonyok legfontosabb - statisztikailag is mérhető - mutatóit összevetjük az európai országok hasonló adataival. Egy évvel az uniós csatlakozás előtt kézenfekvőnek látszik, ha az összehasonlítandó államok közé soroljuk egyrészt a jelenlegi EU-tag, másrészt a várhatóan most belépő, illetve a későbbiekben belépni szándékozó országokat.

A rendszerváltás idején a lakásellátottságban Magyarország vezető helyet foglalt el a volt szocialista országok között, és a kilencvenes évek végéig - az új lakások igen alacsony építési üteme mellett is - megőrizte ezt a pozíciót. (Tény azonban, hogy ez csökkenő népesség mellett következett be.)

A laksűrűségi mutatók szerint a túlzsúfolt (ha egy szobában több mint egy személy él) lakásokban élők aránya az ezredfordulón alig haladja meg az EU-országok átlagát. Nem ennyire kedvező a kép a lakások fürdőszobával való ellátottságában, mivel a magyarországi érték lényeges lemaradást mutat.

A legnagyobb eltérések az

európai államok között a lakásállomány szerkezetében találhatók. Ugyanakkor egyértelmű, hogy egy-egy ország lakásrendszere annál rugalmasabb, minél inkább jellemző rá a tulajdonos által lakott és a bérelt lakások egészséges aránya. E szempontból a KSH kutatói három kategóriát állapítottak meg a vizsgált országok között, aszerint, hogy milyen arányt képvisel a bérleti szektor. Magasnak tekinthető ennek aránya 40 százalék felett; a legjellemzőbb, átlagosnak mondható a 20 és 40 százalék közötti arány, és alacsony az ez alatti. A bérelt lakásokon belül külön vizsgálandó a szociális bérlakások aránya, amely szintén meglehetősen változatos képet mutat. Itt is három csoport különíthető el. Az egyikben a szociális bérlakásszektor aránya lényegesen meghaladja a magánbérleti szektorét, a másikban közel azonos a kettő aránya, míg a harmadik csoportba tartozó államokban a magánbérlet dominál.

A vizsgált államok lakásállományainak szerkezeti összetételét - a már említett adottságok mellett - a volt szocialista országok esetében két ok alakítja. Az egyik a háború utáni eltérő fejlődési tendenciákban rejlik, nevezetesen, hogy az egyes országokban milyen mértékben tették lehetővé a magánlakás-építés kibontakozását. A másik a rendszerváltás utáni eltérő privatizációs gyakorlatban keresendő, vagyis abban: milyen körülmények között és milyen arányban váltak a volt állami tulajdonú lakások magántulajdonúvá, illetve a magánbérleti szektor részévé. Ebből következik, hogy az általunk definiált magas, közepes és alacsony kategóriákban egyaránt találunk EU-tagjelölt országokat.

A rendkívül alacsonynak mondható magyarországi bérlakásszektor kialakulásának egyik oka, hogy nálunk a rendszerváltás előtti időszakban a kelet-közép-európai országok közül a legmagasabb volt a magántulajdonú (ezen belül is a családi házas) lakásépítések száma, illetve a privatizációs gyakorlat csak a magántulajdonúvá válást támogatta.

Az új lakások építésében Magyarország az európai országok alsó harmadának élén helyezkedik el. Az ezer főre jutó építés adatait vizsgálva sem olyan drámai a lemaradás, mint azt a bírálatok gyakran említik: a 2001-es 2,8-es érték, illetve a 2002-re jelzett 3,0-3,2-es mutató már megközelíti a tagországok alsó harmadába tartozókét. A lakásépítés minőségi mutatói is a mennyiségi sorrendben elfoglalt helyhez hasonló értékeket jeleznek.



>> Munkatermelékenység az EU-ban és nálunk



A gazdasági teljesítményt összefoglalóan leginkább az egy lakosra jutó GDP (a bruttó hazai termék) nagyságával szokás mérni, a régiók és az országok között összehasonlítani. E mutató alakulása két körülménytől függ: a foglalkoztatottság, a gazdasági aktivitás mértékétől és a munka termelékenységének színvonalától. Az Európai Unióban (egészében, átlagosan) mindkettő alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban, és a különbségek csökkentése, illetve megszüntetése az EU Lisszabonban, 2000-ben kitűzött egyik fő stratégiai célja.

Magyarországon az egy lakosra jutó GDP az uniós átlag 52 százaléka. A különbség egyötödét az alacsonyabb foglalkoztatottság, négyötödét a jóval kisebb munkatermelékenység okozza. A csatlakozó országok közül is megelőz bennünket Ciprus, Szlovénia, Málta és Csehország. A tagországok között a sor végén elhelyezkedő Görögországban az egy lakosra jutó GDP az uniós átlag 67 százaléka. A munkatermelékenység színvonalát nézve a különbség valamivel kisebb, azért is, mert a magyarországi termelékenység a rendszerváltást követő időszakban átlagosan közel évi 3,5 százalékkal növekedett. Ezt a nemzetközileg is ritka, kiemelkedően magas ütemet csak Írország haladta meg. Elmaradásunk fő tényezője azonban még így is az alacsony termelékenység.

A Központi Statisztikai Hivatal friss kiadványa (A munka termelékenysége a magyar gazdaságban) minderről részletes adatokat közöl. Az ezekre épülő elemzés rámutat arra is, hogy a korábbi kiemelkedő termelékenységnövekedés két igen fontos tényezőjének kedvező hatásával a jövőben már kevésbé számolhatunk. E tényezők egyike a jelentős strukturális átalakulás és a nagy rejtett munkanélküliség felszámolása volt. A privatizációval és a piaci verseny megnyitásával a legfontosabb strukturális változásokon, sok-sok gazdaságtalan nagyvállalat, szövetkezet bezárásán, átalakításán, a "vállalkozói boomon" azonban már túl vagyunk. Rejtett munkanélküliség már alig van, és a foglalkoztatás szintje nálunk a legalacsonyabbak közé tartozik Európában. A következő években ezért (bizonytalan világgazdasági konjunktúra mellett) a munka termelékenységét emelkedő foglalkoztatottság mellett kell növelnünk - ahogyan ez a folyamat 1997-től elindult.

A másik kedvező hatást, a külföldi működőtőke nagyarányú beáramlását a korábbi években jelentős mértékben a privatizációs lehetőségek és az alacsony, alig növekvő reálbérek vonzereje táplálta. A jövőben erre is kevésbé számíthatunk. A külföldi és a hazai tulajdonban lévő vállalatok közötti nagy (nemzetközi összehasonlításban a szokásosnál jóval nagyobb) termelékenységi különbség ugyanakkor sajátos kettős struktúrát hozott létre, amelynek mérséklését az EU országjelentése is sürgeti.

A KSH termelékenységről szóló kiadványa - a rendszerváltás utáni időszak elemzése és a nemzetközi összehasonlítások mellett - hosszabb időre is visszatekint, s az ország gazdasági versenyképességének alakulásáról, a termelékenység és a reálbérek változásának összefüggéséről is szól. Az utóbbi években a reálbérek növekedése sok területen meghaladta a termelékenység bővülését, az egységre jutó munkaerőköltség emelkedése gyengítette versenyképességünket. Ez még inkább előtérbe állítja a termelékenységalakulás vizsgálatának, elemzésének és céltudatosabb növelésének fontosságát. Az Európai Unió ezt el is várja tőlünk, és segíteni fogja, többek között a nemzeti fejlesztési terv alapján és keretében.