BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Változó rend a fuvarozóknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Több, magyar szempontból érdekes kérdés került napirendre a Közlekedési Miniszterek Európai Konferenciája (CEMT) tanácsának 87. ülésszakán - nyilatkozta lapunknak Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. A tegnapi ülést követően Brüsszelből telefonon elmondta, hogy a tanácskozáson két magyar javaslatot fogadtak el. E szerint 2004. január 1-jétől egy évig kísérleti jelleggel a nemzetközi fuvarozási engedéllyel bíró vállalkozásoknak hathetente kell visszatérniük a székhelyükre. Eddig ugyanis az EU piacára lépő fuvarozóknál nem volt időbeli korlátozás arra, hogy mikor kell visszatérnie saját székhelyére. Mivel adózni és egyéb kötelezettségeket teljesíteni a székhely szerint kell, ez az egyes országok eltérő szabályai miatt egyenlőtlen versenyhez vezetett. Olyan megoldást kellett keresni - mondta a miniszter -, amely nem torzítja a versenyt, a nemzetközi fuvarozásban részt vevők vállalhassanak fuvart más országban, de a belföldi fuvarozókat ne szorítsák ki.

Ebben egyetértettek a résztvevők, de a hazatérés szabályozásában eltérőek voltak a vélemények. A németek például egy hetet javasoltak, az oroszok és törökök pedig hat hónapot. Végül a CEMT ülésén magyar javaslatra született meg a kompromisszumos megoldás: a hathetes hazatérési szabály. Ez 2004. május 1-jétől a magyarországi piacot is szabályozza a nem uniós fuvarozókkal szemben.

A másik, számunkra fontos téma - mondta Csillag István - az ellenőrzési rendszerek azonos működése. Példaként említette az engedélyek manipulálását, illetve a vezetési és a pihenő idő szabályozását. Az ellenőrzés hiányosságai okozzák a legtöbb balesetet, de ez versenyelőnyként is jelentkezhet. Magyar javaslatra ajánlást fogadtak el az ellenőrzési rendszerekkel kapcsolatban. Ez a közlekedésbiztonság javulását szolgálja úgy, hogy versenyhátrány se érje a fuvarozókat. (MK)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.