Hamarosan Magyarország is csatlakozik ahhoz az európai uniós programhoz, amely a tagországok kormányzati infra-
struktúrái közötti elektronikus adatcserét koordinálja. Az IDA programban való részvétel a csatlakozás után automatikus lesz, ám már ez előtt is érdemes felkészülni a majdani közös munkára, a kormányközi információs rendszerekhez való kapcsolódásra. Nem utolsó szempont az sem, hogy így már a rendszerek kialakításába is bele tudnak szólni a magyar szakemberek.
Megfigyelőként már régóta helyet kaptak a jelölt országok az IDA programban, majd az Európai Bizottság tavaly nyáron a tényleges csatlakozás lehetőségét is megnyitotta. Ezt eddig Szlovénia, Lengyel-, Cseh- és Észtország, továbbá Málta és Ciprus használta ki; Magyarország értesüléseink szerint a tavalyi kormányváltás miatt maradt ki az első körből. A következő aláíró mindenesetre hazánk lesz, majd - még az év vége előtt - a fennmaradó csatlakozó, illetve jelölt országok (Szlovákia, Lettország és Litvánia, illetve Bulgária, Románia és Törökország) is sorra kerülnek.
Az eddigi megfigyelői státus is lehetőséget adott olyan munkacsoportokban való részvételre, amelyek többek között a hálózati biztonsággal, az e-kormányzati portálokkal vagy az elektronikus közbeszerzésekkel foglalkoznak. Az IDA programban való tényleges részvétel ezzel szemben olyan előnyöket is kínál, mint például a szoftverekhez való hozzáférés. A fő cél a közigazgatás különböző szintjei közötti hatékony és biztonságos adatcsere biztosítása annak érdekében, hogy minél szélesebb körben elérhetővé váljanak az elektronikus kormányzati szolgáltatások, illetve minél jobban érvényesüljenek az uniós jogszabályok - hangoztatja Erkki Liikanen, a bizottság illetékes tagja.
Az IDA évi 25 millió eurós büdzséjéből a központi apparátust működtetik, és ebből hozzák létre és üzemeltetik az információs rendszerek közös, központi elemeit is. A rendszerek helyi komponenseit azután a részt vevő országoknak maguknak kell finanszírozniuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.