BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elsöprő EU-siker Litvániában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A hét végén megtartott, kétnapos, kötelező érvényű uniós csatlakozási referendumon a litvánok több mint 91 százaléka igent mondott az uniós tagságra. Az előzetes közvélemény-kutatási eredmények csak mintegy 66 százalékos támogatást jeleztek. A részvételi aránnyal kapcsolatos, széles körben elterjedt félelmek ellenére a szavazásra jogosultak több mint 63 százaléka leadta voksát. Antanas Valionis litván külügyminiszter korábban kilátásba helyezte, hogy másodszor is az urnákhoz szólítják a választókat, ha az alacsony részvétel miatt érvénytelen lesz a szavazás.

A hírt különösen Lengyelországban fogadták örömmel, ahol Litvániához hasonlóan szintén 50 százalékot meghaladó részvétel kell majd a júniusi referendum érvényességéhez. Leszek Miller lengyel kormányfő szerint a litvániai népszavazás jó ösztönzés lesz a lengyel szavazók számára. A Rzeczpospolita című lap tegnapi számában arra emlékeztetett, hogy a rendszerváltás óta Lengyelország a választásokon rendszerint északi szomszédja nyomdokaiba lép. A Gazeta Wyborcza a litvániai kampányban szervezett rendezvényeket, vitákat emelte ki, amelyek a lap szerint Lengyelországban is sokkal hatásosabb eszköznek bizonyulhatnak, mint a politikusi felhívások.

Vilnius minden eszközt felhasznált a referendum sikerének biztosítására. Az urnák első ízben tartottak nyitva két napon át, a részvételi adatokat pedig folyamatosan közölték. Az emberek vasárnap déltájt kezdtek tömegesen az urnákhoz tódulni, miután a reggeli hírek szerint a részvétel még 40 százalék alatt állt. A szavazási kedv felélesztéséhez az országban erős befolyással bíró katolikus egyház is hozzájárulhatott; a vasárnapi miséken a papok voksolásra buzdították a híveket. De még egy áruházlánc is besegített, olcsóbb sört, szappanport és csokoládét kínálva azoknak, akik igazolni tudták részvételüket a referendumon - írja az EUobserver.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.