Márciusban tovább romlott a külkereskedelmi szaldó, miután az import gyorsabban bővült, mint az export. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint márciusban a kivitel - euróban mérve - 7,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, az import ugyanakkor 1,3 százalékkal felülmúlta a bázisidőszakban regisztráltat. Az első három hónapban 4,7 százalékos exportzsugorodás mellett importstagnálást (0,1 százalékos növekedést) mért a KSH.
A márciusi külkereskedelmi forgalmi eredmények illeszkednek a tavaly augusztusban megkezdődött trendbe: azóta ugyanis (az egy januárt leszámítva) a behozatal dinamikusabban alakul, mint a kivitel. Az import-export olló eredményeként folyamatosan nő a passzívum: a tavaly márciusi egyhavi 18,2 millió eurós hiány az idén az év harmadik havában már 415 millió euróra rúgott; az első negyedévi pedig 1,175 milliárdosra bővült a tavalyi bázisidőszakbeli 751 milliósról.
Árufőcsoport szerint vizsgálva az első háromhavi adatokat: kevésbé biztató, hogy a gépek, szállítóeszközök kivitele tulajdonképpen stagnált (0,6 százalékkal bővült csupán), a feldolgozott termékeké ugyanakkor 13,5, az élelmiszerek, ital, dohány árufőcsoporté pedig 11,9 százalékkal mérséklődött. A behozatalban is zsugorodott (3,9 százalékkal) a gépek, szállítóeszközök árufőcsoport teljesítménye, ami nem túlságosan biztató a jövőre nézve, hiszen utalhat arra is, hogy a korábbinál kisebb termelési bővítéseket hajtottak végre a cégek.
Az EU-ba irányuló export is 5 százalékkal visszaesett, miközben az import 1 százalékkal nőtt, azaz a hagyományosan jelentős aktívumtermelő relációban is mérséklődött a többlet, ami még így is 1,24 milliárd euróra rúgott az említett időszakban. Ugyanakkor 10 százalékot meghaladóan bővült kivitelünk a CEFTA országaiba, igaz, az onnan származó behozatal ennél is dinamikusabban, 12,5 százalékkal; azaz az egyenleg itt sem javult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.