Lassul a szlovák infláció
Havi összehasonlításban 0,2, évesben 7,7 százalékos volt az infláció Szlovákiában áprilisban. Elsősorban az élelmiszer- és az üzemanyagáraknak volt köszönhető, hogy az egy hónappal korábbi 0,4, illetve 8 százalékos ütem mérséklődött. Elemzők szerint az infláció kedvező alakulása teret hagy a jegybanknak a kamatok csökkentésére, hogy ezzel is gyengítsék a koronát és segítsék az exportőröket. (Bloomberg)
Romlik Kína kereskedelmi pozíciója
A SARS miatt akár ötszörösére, 5 milliárd dollárra is megugorhat a kereskedelmi mérleg hiánya a második negyedévben Kínában. Tavaly még többletet regisztráltak. A China Daily jelentette: mérséklődik a kínai export iránti kereslet, s ezzel egy időben jelentősen nő az egészségügyi termékek importja. Az áprilisi kantoni vásáron az idén 90 százalékkal kevesebb exportügyletet sikerült lekötni, mint tavaly. (Bloomberg)
Egyre szufficitesebb az orosz büdzsé
Az első négy hónapban 1 milliárd dollárra, a GDP 0,8 százalékára nőtt az orosz költségvetési szufficit, köszönhetően a magas nemzetközi kőolajáraknak és a mérséklődő adósságszolgálatnak. Január-márciusban a többlet még csak a GDP 0,1 százalékára rúgott. Az elsődleges egyenleg többlete a bruttó hazai termék 3,2 százaléka lett. (Reuters)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.