BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Támogatás a hátrányos helyzetű megyéknek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Összesen 6,2 milliárd forintot kap 2003-2005 között a hét legkedvezőtlenebb helyzetben lévő megye a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól (GKM). A megyék felzárkózását segítő költségvetési források biztosításáról és felhasználásáról szóló jegyzőkönyvet Csillag István gazdasági miniszter és a megyei területfejlesztési tanácsok elnökei tegnap írták alá. A 6,2 milliárd forintból 3,2 milliárd a kis- és középvállalkozási, 2,5 milliárd a beruházásösztönzési, 0,5 milliárd forint pedig az útfejlesztési célelőirányzatból származik. A helyi igényeknek megfelelő pályázatokat a megyei területfejlesztési tanácsok írják ki a tárca célkitűzéseivel összhangban. A minisztérium által kiírt központi pályázatok esetében is kedvezőbb elbírálás alá esnek a hét megyéből beérkező jelentkezések. Így például alacsonyabb önrésszel, illetve megtérülési mutatóval is sikeresen pályázhatnak.

Az Országgyűlés 1998-ban fogadta el az országos területfejlesztési koncepciót, és foglalt állást arról, hogy a felzárkóztatás érdekében a gazdaságilag legelmaradottabb helyzetű térségeknek többlettámogatást kell biztosítani. Az állásfoglalás előzménye, hogy három megye - Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg - már 1996-ban lényegesen rosszabb helyzetben volt, mint a többi. Békés és Somogy megye 2000-től került a támogatottak listájára, s a területi különbségek további növekedésével ettől az évtől kezdve Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok is a legkedvezőtlenebb helyzetű megyék közé került. A megyéket statisztikai mutatók alapján sorolták ebbe a kategóriába. (KÁ)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.