BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az elmaradott területek felzárkóztatása a cél

Várhatóan július 2-án jelennek meg a kistérségi támogatási alap, illetve a vállalkozási övezetek támogatásának pályázati kiírásai - mondta a Világgazdaságnak Galambos Károly, a Nemzeti Területfejlesztési Hivatal elnökhelyettese.

A kormány az elmaradott térségek felzárkóztatása és a területi különbségek csökkentése érdekében tavaly hozta létre a kistérségi támogatási alapot. Ebben az évben a keret 2 milliárd forint, s erre a 42 leghátrányosabb helyzetű kistérségből, illetve a 252 halmozottan hátrányos helyzetű településről lehet pályázni. Támogatás kapható kistérségi felzárkóztatási-fejlesztési programok kidolgozásához, termelői és humán infrastrukturális, illetve munkahelyteremtő és -megőrző beruházások megvalósításához, valamint az uniós társfinanszírozást váró kistérségi projektek kidolgozásához.

Az idén először pályázható, a 11 vállalkozási övezet támogatására szolgáló 1 milliárd forintos keret az elmaradott térségek gazdasági felzárkóztatását szolgálja. Támogatható többek között az övezet fejlesztési programjának kidolgozása, a termelői infrastruktúra fejlesztése és a tőkevonzó képesség javítása érdekében munkahelyteremtő és -megőrző, illetve az elérhetőséget javító beruházások megvalósítása.

Mindkét pályázatot szeptember 1-jéig lehet beadni. Az elnökhelyettes kifejtette: jelentkezhetnek önkormányzatok, önkormányzati társulások, nonprofit szervezetek és vállakozások is, az elnyerhető támogatási arány azonban különböző. Az érdeklődők a pályázati egységcsomagot a Regionális Fejlesztési Holding Rt. és a Regionális Támogatásközvetítő Kht. kijelölt irodáiban vehetik át. A döntések előkészítését a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter által kijelölt szakértői bizottság végzi. A pályázatok nyerteseivel az ősszel megkötik a szerződéseket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.