BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Balatoni rehabilitációs program

Összefoglaló jelentés készült a kormány részére a Balaton-törvény hatálybalépése óta eltelt első két évről - tájékoztatta a Világgazdaságot Szaló Péter, a Nemzeti Területfejlesztési Hivatal elnökhelyettese. A 2000 végén elfogadott jogszabály a balatoni táj és a települések környezetének védelmét, az idegenforgalom minőségi fejlesztéséhez szükséges feltételek javítását és a tó környéke kiegyensúlyozott területi fejlődésének biztosítását tűzte ki célul.

A kormány a törvény elfogadását követően határozatban foglalta össze a legfontosabbnak ítélt teendőket. Ezek közé tartozik többek között a tó körzetében tervezett úthálózati és vasúti létesítmények nyomvonalterveinek elkészítése. A turizmus lehetőségeinek bővítése érdekében készült el az a program, amelynek célja volt, hogy a Balatont kerékpárral körbe lehessen járni. A tervezett 202 kilométeres szakaszból tavaly megépült 79 kilométernyi önálló kerékpárút, kijelöltek 107 kilométer biciklivel járható kis forgalmú közutat, a maradék 16 építése pedig az idén fejeződik be. A következő ütem a balatoni háttértelepülések bevonása a hálózatba. A legfontosabb teendők között szerepel a Balaton teljes vízgyűjtő területére vonatkozó környezetkímélő mezőgazdasági programterv kidolgozása és az ivóvízellátást szolgáló vízbázisok védőterületeinek kijelölése is.

Külön kormányhatározat készült a szennyvízkezelés és a csatornahálózat 2001-2003 közötti fejlesztési programjáról. A Balaton-törvény legszigorúbb előírásai közé tartoznak azok, amelyek a beépítésre szánt területeken az építkezés feltételeként a csatornahálózat, illetve a megfelelő kapacitású tisztítómű meglétét írják elő. A part közeli településeken a jogszabály türelmi időt sem enged. Az érintett önkormányzatok 2001-ben benyújtották céltámogatási igényüket a Belügyminisztériumhoz, de a kérések sokszorosan meghaladták a lehetőségeket, így a szükséges 5,9 milliárd forintot céltámogatásból nem kapták meg. Végül a gazdasági miniszter 2001 végén a Széchenyi-terv keretében biztosította a hiányzó forrásokat, így a program nem állt le, s várhatóan ez év végére befejeződik.

A Balaton-törvény egyik leglényegesebb előírása, hogy a vízparti településeken a belterülethez csatlakozó parthossz 30 százalékán 5-30 méter szélességű közterületet kell kialakítani, s ezt átjárhatóvá tenni. Jelenleg készülnek a vízpart-rehabilitációs szabályozási tervek. Ezek alapján kell majd a tóparti önkormányzatoknak elkészíteniük, illetve módosítaniuk településrendezési terveiket. A pénzügyi lehetőségeket és a tervezői kapacitásokat mérlegelve várható, hogy a helyhatóságok a régi tervek felülvizsgálatát nem tudják elvégezni ez év végére, ezért a területfejlesztési hivatal indokoltnak tartja a határidő meghosszabbítását.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.