BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bíróság előtt a gépjárműtender

Várhatóan egyesíti a honvédségi gépjárműtenderrel kapcsolatos kereseteket a Fővárosi Bíróság (FB) - tudta meg a Világgazdaság. Az elkövetkező évek egyik legnagyobb értékű katonai célú vásárlása kapcsán a közbeszerzési döntőbizottság egy március végén megszületett határozata miatt a megrendelésben érdekelt Ikarus Holding Rt. és az Iveco SpA is a Fővárosi Bírósághoz fordult. A Honvédelmi Minisztérium (HM) január közepén hirdette ki a három kategóriában indított gépjárműtender eredményét. Ennek nyertesei együttesen öszszesen 230-250 milliárd forint értékű megrendelésre számíthatnak másfél évtized alatt.

A honvédelmi tárca beszerzési hivatala az autóbusz kategóriát megnyerő Ikarus Trade Kft.-vel februárban megállapodást is kötött, ám a terepjárók és a közúti összkerék-meghajtású járművek kategóriájának eredményét a pályáztatásból formai okok miatt kizárt Ikarus Holding Rt. a döntőbizottság előtt megtámadta. A testület március végén a legnagyobb értékű megbízást jelentő terepjáró kategória eredményét végül is jóváhagyta. Ennek megfelelően a HM Beszerzési Hivatala április elején keretmegállapodást is kötött a megrendelést elnyerő Rába Járműipari és Buszgyártó Kft.-vel. Ugyanakkor a pályázattal kapcsolatos jogi eljárások ezzel még nem zárultak le.

A döntőbizottság a közúti összkerék-meghajtású kategória eredményét megsemmisítette. Így az ezt megnyerő Iveco SpA egyelőre nem is köthetett szerződést a Honvédelmi Minisztérium Beszerzési Hivatalával. Azonban az olasz cég a döntés miatt az Fővárosi Bírósághoz fordult.

Hasonló lépésre szánta el magát a tender eredményét eredetileg megtámadó Ikarus Holding Rt. is, amely a bíróság előtt éppen azt kifogásolja, hogy a döntőbizottság csak a közúti járművek kategóriájának eredményét semmisítette meg.

A Világgazdaság értesülései szerint a bíróság a két keresetet a közeljövőben egyesíti, s hamarosan az első tárgyalási napot is kitűzi, ám ennek megtartására már csak a nyári ítélkezési szünetet követően kerül sor. Mindenesetre a folyamatban lévő eljárás a Rába és az Ikarus Trade megbízatását nem érinti. Ezzel szemben a közúti összkerék-meghajtású járművek kategóriájában egyelőre nem várható elmozdulás, s a HM a bíróság végső ítéletétől függően határoz a további lépésekről. (NIG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.