BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy orosz Londonban

Várhatóan az energetikai együttműködés áll majd Vlagyimir Putyin és Tony Blair ma kezdődő londoni tárgyalásainak középpontjában. Putyin - akinek személyében 1874 óta első ízben látogat orosz államfő a brit fővárosba - arra szeretné rávenni vendéglátóját, hogy egyértelműen támogassa az Oroszország és Nagy-Britannia között tervezett gázvezeték felépítésének tervét. A vezeték az orosz gázmezőkről a Balti-tengeren keresztül Németországba, majd onnan az Egyesült Királyságba szállítaná a légnemű energiahordozót. Orosz részről a Gazprom az 5,7 milliárd dollár értékű projekt első számú kezdeményezője, így nem csoda, hogy Moszkva a folyamatok felgyorsítása érdekében határozott politikai állásfoglalásra kívánja rábírni a brit miniszterelnököt - írja a Financial Times.

Ez azonban nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen londoni illetékesek szerint a hetek óta folyó előkészítő tárgyalásokon nem sikerült megtalálni a minden fél számára elfogadható megfogalmazást. Márpedig brit részről megvan az alapvető érdekeltség: a szigetország rövidesen nettó gázimportőrré fog válni, és Oroszország - amely ma is az EU első számú gázszállítója - ideális partner lehet a növekvő szükségletek kielégítésében.

Putyin látogatásának másik fontos energetikai vonatkozású eseménye a British Petroleum és a Tyumen Oil Co. (TNK) között nemrég nyélbe ütött vegyesvállalati megállapodás formalizálása lesz. A 14 milliárd dollár értékű társaság a világ harmadik legnagyobb olajcége lesz - jelentette ki Mihail Fridman, a kijelölt elnök.

A gazdasági vonatkozású kérdéseken túl Putyinnak és Blairnek a politikai színtéren is lesz mit megvitatnia. A brit miniszterelnök mindent megtesz azért, hogy elsimítsa az iraki háború kapcsán kormánya, illetve a többi európai hatalom között kialakult nézeteltéréseket - mutat rá az EUobserver. Putyinnak pedig brit segítséggel reménye lehet az Irakban korábban megvolt orosz olajipari jelenlét legalább részleges visszaszerzésére - teszi hozzá a Reuters.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.