BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsan romló árversenyképesség

A sáveltolásból eredő forintgyengülés nem tudja a versenyképesség növelésében megjelölt célt teljesíteni - állapítja meg az ICEG gazdaságkutató legutóbbi elemzése. Ennek legfontosabb oka, hogy a mesterséges forintgyengítés sem az elmúlt két év munkaköltség-növekedését nem tudja semlegesíteni, és azt sem tudja megakadályozni (megfelelő támogató jövedelempolitika hiányában), hogy hasonló aránytalanság a közeljövőben is kialakuljon. A magyar gazdaság ár- és költség-versenyképességével foglalkozó tanulmány aláhúzza: a sáveltolás csak azoknál a termelőknél hat kedvezően, amelyeknek jelentős a nettó exportja, s költségeik - a devizában realizálódó bevételek mellett - elsősorban forintban jelentkeznek. Magyarország esetében az árversenyképesség gyorsan romlott 2002-ben, de több év átlagát és a többi csatlakozó országot figyelembe véve ez nem tekinthető kiugrónak, vélik az ICEG kutatói.

A gazdaság bővülésére kedvezőtlenül hatott a költség-versenyképesség romlása is, mely mögött elsősorban nem az árfolyam változása, hanem a termelékenység lassuló ütemű növekedését messze meghaladó, túlzott jövedelemkiáramlás-emelkedés áll. Az elmúlt két évben a reálbérek emelkedése gyorsuló ütemben haladta meg a munkatermelékenység növekedését. Noha ezek a folyamatok részben elkerülhetetlenek, mégis összefüggnek a hibás gazdaságpolitikai döntésekkel is, véli a tanulmány.

A jövedelempolitika a növekedéssel, valamint a ciklikus körülményekkel inkonzisztens módon fellazult, az államháztartás finanszírozási szükséglete és folyó kiadásai túlzott mértékben emelkedtek - foglalja össze az elemzés. Mindezek következményeként a keresleti oldalon elkerülhetetlen a fiskális és jövedelempolitika erőteljes korrekciója, aminek a közösségi és lakossági fogyasztás erőteljes visszafogásában kell testet öltenie - közölték a gazdaságkutató intézetnél. (OG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.