Hogyan stabilizálja a fejlődőket a globalizáció?

A szenvedélyes vita a globa-lizációról gyakran átsiklik egy egyre fontosabb tényező felett, amely most is jobbá és stabilabbá teszi a fejlődő országok szegényeinek életét: bevándorlók milliói küldenek haza pénzt. A külföldön dolgozó rokonoktól pénzt kapó családokkal kapcsolatos adatok világossá teszik, hogy a globalizációnak legalább egy eleme - a migráció - növeli a gazdasági stabilitást a szegény országokban.

A latin-amerikai, délkelet-ázsiai országokból, illetve más régiókból érkező bevándorlók egyre nagyobb számban találnak munkát olyan fizetéssel, amely a gazdag országokban ugyan alacsonynak számít, de sokkal magasabb, mint amiről otthon akár csak álmodhattak is. 2001-ben a kis és közepes jövedelmű országokból származó munkások megdöbbentő összeget, 43 milliárd dollárt küldtek haza - ez több mint kétszerese az egy évtizeddel korábbi szintnek, és 5 milliárd dollárral több, mint amennyit abban az évben ezek az országok külföldi segélyként kaptak.

A vendégmunkások számos okból küldhetnek haza pénzt: a jó családi kapcsolatok fenntartásáért, örökség biztosítására, vagy kölcsönök visszafizetésére. De bármi legyen is az ok, ezek az ún. "átutalások" olyan biztonsági hálóként működnek, amelyre a fogadó országok kormányainak általában szükségük lenne, ám nem tudják biztosítani.

Ez különösen igaz a kicsi, fejlődő gazdaságokra. Itt a jövedelmek gyakran sokkal ingadozóbbak, mint a gazdagabb országokban, a néhány nyersanyagtól vagy iparágtól való erős függés, és így a külső sokkokkal, köztük az időjárási vagy más természeti katasztrófákkal szembeni nagyobb sérülékenység okán.

Valóban, a szegényebb országokban gyakran nincs meg a sürgős segítséghez szükséges magánbiztosítás sem. A fejlődő országokban a külföldön dolgozók átutalásai jelentik a létező legjobb biztosítást. Túl azon, hogy otthon maradt családjuknak stabil jövedelmet biztosítanak, a vendégmunkások katasztrófák idején még több pénzt küldenek haza.

Ezek az átutalások jamaicaiak ezreinek tették például lehetővé a felépülést a Gilbert hurrikán 1998-as pusztításából, amikor a viharkárokat az ország éves GDP-jének több mint negyedére becsülték, és a háztartások közel háromnegyede szenvedett el károkat. Biztosított alig volt, és a kormány csak a szükséges segítség töredékét volt képes nyújtani. A jamaicai családok sokkal több segítséget kaptak a Miamiban, New Yorkban és Los Angelesben dolgozó szeretteiktől.

Ugyanez történt, amikor Argentína gazdasága tavaly összeomlott, amikor korábban az erőszak kerítette hatalmába Haitit, hurrikán söpört végig Hondurason, és valahányszor árvíz alá kerülnek bangladesi falvak. Esetről esetre bevándorlók átutalásaiból származó dollármilliárdok biztosítják a szegény országok családjainak azt, amit kormányaik (és a külföldi segélyezők) nem mindig tudnak nyújtani: élelmet, biztonságot, felépülést és reményt.

Ezeknek az átutalásoknak a gazdasági fontossága normális időkben önmagában is sokatmondó. Jamaicában azok az éves GDP több mint 10 százalékát teszik ki - a külföldi működőtőke-beruházásoknak több mint kétszeresét. A Gilbert hurrikán után a háztartásokat ért károk minden egyes dollárja után 25 centtel emelkedett meg az átutalások összege.

Ez azonban azt is jelenti, hogy a pótlólagosan hazaküldött pénz csak részleges biztosítást nyújtott. A bevándorlók talán amiatt aggódnak - akárcsak a valódi biztosítótársaságok -, hogy a túl sok segítség nyomán az abban részesülők kevesebbet tennének saját maguk védelméért. Vagy talán a hurrikánkár egyszerűen csak túl nagy volt ahhoz, hogy a bevándorlók teljes egészében fedezhették volna.

Akárhogy is, még ha az átutalások a biztosítás egy formáját jelentik is természeti katasztrófák esetén, ez nem jelenti azt, hogy más külső sokkok esetén is növekedne összegük. A hurrikánkárokat viszonylag könnyű megfigyelni, és emberi hibák nem okolhatók értük. Azt ellenben már nehezebb lehet felmérni egy távoli országban dolgozó vendégmunkás számára, hogy az átutalásokra mindig számító családtagok milyen mértékben felelősek egyéb jövedelemveszteségekért.

Mindenesetre az átutalások fontossága a szegény országok háztartásai számára, különösen külső sokkok idején, két tanulsággal szolgál. Először is könnyűvé és olcsóvá kellene tenni, hogy a bevándorlók pénzt küldhessenek haza. Ma a bevándorlók és családjaik az átutalást és valutaváltást végző pénzintézeteknek az átutalt összeg gyakran 10 százalékát, vagy még többet fizetik ki díjak formájában. Ezeknek a díjaknak a csökkentése valójában adócsökkentés lenne a világ legszegényebbjei számára.

Másodszor, és ez talán még fontosabb, a migrációt a szegény országoknak azonnali könnyebbséget és stabilitást nyújtó, bizonyított eszközként kellene elismerni. Tekintettel arra, hogy a családtagok tudják a legjobban felmérni a szükségleteket, a migráció és az átutalások a külföldi segélyezés egy olyan keretét képezhetnék, amely célzottabb és hatékonyabb, mint amilyen bármely kormányprogram valaha is lehet.



Copyright: Project Syndicate