BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Munkaügyi bizonytalanságok

Az adótörvények módosításakor érné el a kormány, hogy ne szankcionálhassa visszamenőlegesen a színlelt szerződésben érintetteket az APEH. A munka törvénykönyve mostani változtatásai bizonytalanságot okoznak és indulatokat gerjesztenek.

Nincs ok a félelemre, július 1-je után sem szaporodnak a munkaügyi ellenőrzések, lesz türelmi idő, mondta Burány Sándor szakminiszter szerkesztőségünkbe látogatva. A PM-mel tervezik: az adótörvények őszi módosításakor lefektetik, a színleltnek minősített szerződések kapcsán indítható adóvizsgálatoknak ne legyen visszamenőleges hatálya.

Burány hangoztatta: a munka törvénykönyvének jövő héten életbe lépő változásai nem hoznak szigorítást. Ismeretes ugyanakkor: a vállalkozói és megbízói szerződéseket átminősítő munkaügyi felügyelő jogerős államigazgatási határozat alapján jelzi az APEH felé, ha visszásságot tárt fel. Az adóhatóság a mostani szabályok szerint öt évre visszamenőleg behajthatja az elmaradt járulékokat, illetve adókat, ha a lefolytatott vizsgálat alapján ezt indokoltnak látja.

A foglalkoztatási tárca abban gondolkodik, hogy a színlelt vállalkozói szerződések alternatívájaként kialakítandó önfoglalkoztatói jogviszony ne jelentsen többletterhet se a "munkáltatónak", se az önfoglalkoztatónak. Az első koncepció szerint az önfoglalkoztatók után is 29 százalékos tb-terhet kellett volna fizetni. A minisztériumban azóta újabb elképzelések születtek. A végleges koncepció kidolgozása augusztusra várható, a vonatkozó jogszabály-módosítást az év végéig el kívánják fogadni, hogy az 2004 januárjától életbe léphessen. A nagy vonalakban létező elképzelések szerint azon szakmák körét határoznák meg, amelyek élhetnek majd a vállalkozói és a munkaviszony előnyeit egyesítő formával, mondta.

Az önfoglalkoztatás "műfajának" megteremtéséről nem szolgált részletekkel Garzó Lilla sem. A munkaügyi tárca helyettes államtitkára egy tegnapi konferencián két pontban foglalta össze a lehetséges megoldásokat. Az egyik: egyedi szabályozás kidolgozása speciális foglalkoztatási csoportok számára. A másik: rugalmasabb foglalkoztatási szabályok megalkotása a szociális partnerekkel egyeztetetten.

Garzó a konferencia más előadóival egyetemben azt hangsúlyozta, alapvetően új szabályok nem lépnek hatályba július 1-jén. A tanácskozáson ugyanakkor - részint az előadásokból, részint a részt vevő vállalkozók, szakemberek reakcióiból - kiderült, rengeteg a bizonytalanság, s a várható változások komoly indulatokat gerjesztenek. Kerekes Anikó, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Szövetségének alelnöke például arra számít, hogy "az ellenőrzések nem lesznek annyira élesek, mint ahogyan beharangozták". Felhívta a figyelmet: nincsenek szabályok, mely munkaköröket lehet csak alkalmazottként ellátni, és igaz ennek a fordítottja is. Konkrét meghatározások híján "nagyon rossz dolog, hogy az ellenőrök szubjektív megítélés alapján dönthetnek". Ez volt az az elem, amely miatt a jelenlévők a legerőteljesebb kritikához folyamodtak. Kerekes említette meg: a kormányzat a munkavállalók jogainak védelmével magyarázza az intézkedéseket, ám valójában a közteherbevételek növelésére törekszenek.

Csak az eddigi, a munkaügyi felügyelőségek és a munkaügyi bíróságok tevékenysége során kialakult gyakorlat elemeit emelték törvényi szintre, a változtatások "nem hoznak újat" - állította ugyanott Dudás Katalin. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség elnökhelyettese elismerte, gyakran nehéz minősíteni, hogy egy szerződés színleltnek minő-sül-e, különösen a "kreatív munkakörök" esetében. (GA-TTE)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.