Röviden
Balcerowicz kitart a gyors euróátvétel mellett
Lengyelországnak mindent meg kell tennie azért, hogy már 2007-ben bevezethesse az eurót - hangoztatta egy interjúban Leszek Balcerowicz jegybankelnök, aki szerint érdemes vállalni az ehhez szükséges fiskális áldozatokat. Elemzők mindazonáltal kevés esélyt látnak a terv megvalósulására, mivel jövőre inkább a ma 5 százalék körüli deficit növekedése, semmint csökkenése várható. (Bloomberg)
Korlátozott parlamenti kontroll EU-ügyekben
Integrációs ügyekben olyan politikai felelősségen alapuló parlamenti ellenőrzést kell kialakítani a kormány felett, amely megfelel a magyar közjogi hagyományoknak, biztosítja az EU-ban a kormány tárgyalási mozgásterét, a tanácsban a magyar érdekek képviseletét és esetlegesen a kompromisszumkötés lehetőségét - mondta Szili Katalin, az alkotmányügyi bizottság nyílt napján. "Nincs ugyanakkor szükség arra, hogy a kormányt kötelező jelleggel kösse a parlament véleménye, ez túlzottan behatárolná a kormány tárgyalási mozgásterét" - vélekedett a házelnök. (MTI)
Pénzügyminiszterek reformígéretei
Az Európai Bizottság üdvözölte, de lényegében kevésnek nevezte azokat a javaslatokat, amelyeket Hans Eichel német, Francis Mer francia és Gordon Brown brit pénzügyminiszter több európai lapban közölt közös cikkében hirdetett meg. A miniszterek prioritást sürgetnek a gazdasági növekedés számára, és szükségesnek tartják a munkaerő-piaci reformot is, hogy több és jobb munkahelyet lehessen biztosítani; állást foglalnak a nyugdíj- és egészségügyi rendszer reformja mellett az államháztartások egyensúlyának fenntartása érdekében. (Reuters)
Belga homok a kamatadó-gépezetben
Valószínűleg újabb hároméves halasztást szenved a megtakarítások egységes megadóztatása, miután Belgium váratlanul a kivételes elbánás fenntartását kérte a területén "koordinációs központokat" működtető vállalatok számára. A kérdésről ugyan egyeztető megbeszélést folytatott Frits Bolkestein belpiaci biztos és Didier Reynolds belga pénzügyminiszter, de a vita rendezése várhatólag jövőre tolódik. (Financial Times)


