Röviden
Csehország is kamatot csökkentett
A cseh nemzeti bank tegnap 25 bázispontnyi kamatcsökkentéssel lepte meg a piacokat, így most már történelmi mélyponton, mindössze 2,25 százalékon áll az irányadónak számító kéthetes ráta. Az elemzők nagy része egyelőre nem számított újabb kamatmérséklésre, ám a lépés beleillik a prágai jegybank eddigi politikájába. Mint ismeretes, a monetáris hatóság januárban ugyancsak negyed ponttal mérsékelte a kamatlábat, és 2001 novemberétől mostanáig összesen 3 százalékponttal csökkent a hitelfelvétel költsége. Prágai pénzpiaci elemzők szerint a cseh jegybank tavaly óta valósággal versenyt fut az Európai Központi Bankkal, hogy megakadályozza a korona túlzott felértékelődését. (Reuters)
Óvatosan derűlátó az ENSZ
A világgazdaság az idén mindössze 2,25 százalékkal bővülhet, szemben a fél évvel korábban jósolt 2,75-dal - áll az ENSZ gazdaságelemzőinek tegnap kiadott prognózisában. A tavalyi, 1,7 százalékos növekedés után az idei év első hónapjaiban az iraki háború körüli bizonytalanság árnyékolta be az üzleti és fogyasztói bizalmat. Mostanra azonban már adottak a fellendülés felté-telei: a jegybankok világszerte kamatot csökkentenek, az iparvállalatok feltöltik raktárkészleteiket, a tőzsdék kezdenek magukra találni, az olajár csökken - teszi hozzá az ENSZ. (Reuters)
Román eurókötvény
BB- kategóriába sorolta a román kormány által a héten kibocsátott 700 millió euró összegű, hétéves lejáratú nemzetközi kötvényt a londoni Fitch hitelminősítő intézet. A kibocsátásból befolyó összeget a költségvetési hiány fedezésére kívánja fordítani Bukarest; az idei évre várt 1,3 milliárd dollárnak megfelelő deficit többi részét a hazai tőkepiacról fedezik. Románia utoljára tavaly jelent meg a nemzetközi tőkepiacon, akkor 700 millió euró értékben bocsátott ki kötvényt, amelynek túljegyzése csaknem három és félszeres volt. (VG)
Tiltakoznak a New York-i vendéglősök
Az államnak jelentős bevételt hozó szerencsejáték-automaták kikapcsolásával tiltakoznak a New York állambeli étterem- és bártulajdonosok a szerintük túlságosan szigorú dohányzásellenes törvénnyel szemben. A március 30-án életbe lépett törvény teljes körű dohányzási tilalmat ír elő a vendéglátóhelyeken, ám az étterem-tulajdonosok az ügyfelek megtartása végett így szeretnék elérni, hogy külön termekben továbbra is lehessen füstölni. (CNN)


