Adókkal terhelt versenyképesség
Magyarország az elmúlt években jelentősen veszített versenyképességéből, és a 24. óra utolsó percében vagyunk, amikor a trend még megfordítható - reagált lapunk tegnapi cikkére az egyik legjelentősebb magyarországi külföldi vállalat, a Flextronics stratégiai és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója. A Pénzügyminisztérium és a gazdasági tárca által készített, a beruházásösztönzési és versenyképesség-javító program-előterjesztés a többi közt az állami támogatások növelését és az adóterhek mérséklését tartalmazza.
Ugyanakkor László Csaba tegnap az MTI-nek úgy fogalmazott: a PM nem készül a társasági adó csökkentésére jövőre, az iparűzési adó felülvizsgálatát azonban indokoltnak tartja.
Igaz, a társasági adó szintjét alacsonynak mondja a svájci Nemzetközi Menedzsmentfejlesztési Intézet tegnapi elemzése, amely azonban felhívja a figyelmet: az egyéb adóterhek számottevően rontják a magyar gazdaság versenyképességét. A 20 milliónál alacsonyabb lélekszámú országok és régiók versenyképességi rangsorában Magyarország az idén a tavalyi 18.-ról a 23. helyre csúszott vissza.
A térségbeli országok által kínált beruházásösztönzők összehasonlítását látva ez nem is tűnik véletlennek.


