Bérnövekedés vagy felértékelődés?

A nominális árfolyam a vizsgált országokban Szlovéniát leszámítva jelentősen felértékelődött az elmúlt 2-3 évben. A felértékelődés mögött hasonló tényezők húzódnak meg: az irányított árfolyamrendszerekről a rugalmasra történő áttérés, az inflációs célkitűzés alkalmazásával felerősödő dezinflációs törekvések, a hozameltérések és a privatizáció által befolyásolt nettó tőkebeáramlás. A felértékelődés időbeli lefutása a dezinflációs pálya meredekségétől, illetve a nettó tőkebeáramlás volumenétől és szerkezetétől függött.

A reálárfolyam-mutatók jelentős és két periódust leszámítva (Lengyelország 2002-ben és Szlovénia 2000-ben) folyamatos felértékelődést mutatnak. Ennek mértéke eltérő volt: a konstans reálárfolyam-pályát célul kitűző Szlovéniában volt a legkisebb, míg Cseh- és Magyarország esetében je-

lentős volt. Az ipari termelői árindexszel számított reálárfolyam 2001-2002-ben Lengyelországban 6, Szlovákiában 7, Magyarországon 8, míg Csehországban 13,5 százalékkal csökkent.

A reálfelértékelődés forrása is módosult: 2001-ig az euróövezettel szembeni jelentős inflációs eltérésé, azt követően a nominális felértékelődésé volt a döntő szerep. Az árversenyképesség jelentősen romlott az összes csatlakozó gazdaságban: ezen belül a hazai mutatók alakulása nem tért el jelentősen a regionális folyamatoktól 2001-2002-ben az új árfolyamrendszer működése során.

A költség-versenyképességet a termékegységre jutó munkaköltség (ULC) hazai valutában és euróban számított változása alapján nézzük meg. A hazai valutában számított ULC az 5 gazdaságban emelkedett, jelezve, hogy az átlagos bruttó bérek növekedése meghaladta a munkatermelékenységét. A ULC alapú reálárfolyam-mutató romlása a legerő-

teljesebb Magyarországon volt: 2001-2002-ben a ULC nemzeti valutában összességében 30,3 százalékkal emelkedett, míg a többi 4 országban a növekedés 11,5 (Csehország) és 17,8 százalék (Szlovénia) között maradt. A

ULC növekedése Magyarországon 1998 és 2002 között nemcsak meghaladta a többiek növekedését, de a különbség a korábbi évekhez képest bővült.

A hazai valutában számított ULC alakulásában a munkatermelékenység és a bérek változásának egyaránt hatása van. Bár a termelékenység növekedése az elmúlt 2 évben Szlovákiát kivéve lassult, a ULC bővülése mögött a bérek munkatermelékenység változásától elszakadó növekedése állt. A bruttó bérek hazai valutában 2001-2002-ben 16,6 (Csehország) és 39,3 százalék (Magyarország) között növekedtek a romló növekedési kilátások és a csökkenő infláció mellett. A bruttó átlagbérek növekedésének következménye a reálbérek emelkedése, illetve a reálbérek és a termelékenység növekedése közötti rés tágulása lett.

A versenyszféra számára a bérnövekedésből származó terhet a termelői árindexszel deflált reálbérek mutatják. Ez 2001-2002-ben mérsékelten növekedett Csehországban, Szlovákiában és Szlovéniában (7,1 és 9,4 százalék között), ugyanakkor 17 százalékkal Lengyelországban, s több mint 33 százalékkal Magyarországon. Másfelől, míg 1998-2000 között a munkatermelékenység növekedése meghaladta a reálbérekét, addig 2001-2002-ben a rés megfordult és a reálbérek növekedése 2,4 (Szlovákia) és 26,8 százalék (Magyarország) közötti mértékben meghaladta a munkatermelékenységét.

A nemzetközi piacokon mért költség-versenyképesség alakulásában döntő a ULC euróban számított változása. Ennek értéke az öt ország átlagában 4,8-del növekedett 1999-ben, 9-cel 2001-ben és közel 10,5 százalékkal 2002-ben, míg 2001-2002 átlagában 20,4-del. A mutató növekedé-

se Magyarországon kétszeresen meghaladta a négy másik országét, és a különbség 1999 és 2002 között növekedett: míg 1999-ben a bővülés Magyarországon 7,4, a többi ország átlagában 4,2 volt, addig 2002-ben 20,2 és 7,7 százalék. Az euróban számított ULC növekedése mögötti tényezők is eltérőek voltak.

Miközben 1999-2002 között az euróban számított bérek növekedése meghaladta a csatlakozó államokét, a hazai bérszínvonal még mindig nem tekinthető kiugróan magasnak, és alatta marad a cseh, a lengyel és a térségben vezető szlovén bérszínvonalnak.

A profit alapú reálárfolyam az ár- és a költség-versenyképesség együttes alakulását mutatja, és képet ad arról, hogy a nominális árfolyam, a termelési költségek és az árbevétel dinamikájának függvényében milyen irányban változott a kereskedelembe kerülő javakat előállító szektorok nyeresége. A mutató mind az öt országban felértékelődött, de ennek mértéke eltérő volt: Magyarországon és Csehországban ebben az időszakban 35, illetve 37 százalékkal és időben gyorsulva, Lengyelországban és Szlovákiában az előző két ország átlagának kevesebb mint felével (16-19 százalék) és időben nem gyorsulva, míg Szlovéniában 9 százalékkal.

A másik eltérés a gazdaságok között abban van, hogy milyen arányban járult hozzá a vállalati szektor nyereségének változásához az árbevétel és a termelési költségek alakulása. Szlovéniában és Szlovákiában a két tényező súlya azonos volt 1999 és 2002 között. Cseh- és Lengyelországban 66 százalékban a termelési költség (egységmunkaköltség) változása volt a felelős, Magyarországon ez utóbbi tényező szerepe 80 százalékos volt.

Milyen következtetések vonhatók le a fentiekből?

1. A közép-európai gazdaságokra 2001-2002-ben hasonló trendek voltak jellemzők a költség- és árversenyképesség alakulásában: a nominális árfolyam erősödése, a termelői és fogyasztói árindexszel deflált reálárfolyam felértékelődése, a növekedéssel és mérséklődő inflációval inkonzisztens bérkiáramlás, valamint a reálbérek és a munkatermelékenység növekedése közötti rés tágulása. Ezen folyamatok részben a felzárkózás, a reálkonvergencia elemei: a valuták hosszú távú erősödése, az euróban számított bérszintek emelkedése, vagy az üzleti ciklusok euróövezettel történő növekvő harmonizálódása miatt a fejlett országokkal szembeni termelékenységi eltérések csökkenése. A folyamatok mögött azonban gazdaságpolitikai hibák is állnak, így a jövedelempolitika fellazulása, az államháztartási hiány növekedése, a telephelyköltségek emelkedése.

2. Magyarország esetében az árversenyképesség 2001-02-ben romlott, de ez több év átlagát és a többi csatlakozó országot figyelembe véve sem tekinthető jelentősnek. A reálfelértékelődés ellenére az euróövezet importkeresletének növekedését meghaladó mértékű exportnövekedés realizálódott. Ugyanakkor rendkívül kedvezőtlenül alakult a költség-versenyképesség, amelynek romlása mögött döntő mértékben nem az árfolyam változása, hanem a termelékenység lassuló ütemű növekedését messze meghaladó, és ütemében az elmúlt két évben folyamatosan gyorsuló jövedelemkiáramlás állt.

3. Az említettek miatt a forint sávközepének eltolása és ennek alapján a hazai valuta mesterséges gyengítése nem tudja a versenyképesség növelését elérni. A sáveltolás közvetlenül alig hat a versenyképességre, míg közvetve az áttételes makrogazdasági hatásokon keresztül kedvezőtlenül befolyásolja azt. A sáveltolás az árversenyképességet elvileg azoknál a termelőknél javítja, amelyek nettó exportja jelentős, és a devizában realizálódó bevételek mellett költségeik elsősorban forintban jelentkeznek. Azon termelőknél, ahol magas a bruttó export és a jelentős importtartalom miatt a nettó alacsony, a sáveltolás az importköltségek növekedésén keresztül mérsékelten hat az árversenyképesség javítására.

A költség-versenyképesség gyengülésének oka nem az árfolyam felértékelődése, hanem a béreknek a gyors termelékenység növekedésétől teljesen elszakadó ütemű bővülése volt. A sáveltolásból eredő mérsékelt forintgyengülés sem az elmúlt 24 hónapban bekövetkezett egységmunkaköltség növekedését nem tudja semlegesíteni, sem pedig - a jelenlegi hitelét vesztett gazdaságpolitika, a megfelelően eltökélt költségvetési és jövedelempolitika hiánya mellett - megakadályozni nem tudja, hogy hasonló problémák a közeljövőben is kialakuljanak. Miközben a sáveltolás közvetlen hatásai a versenyképességre még rövid távon is alig érzékelhetők, addig közvetett hatásai kifejezetten rontják a kereskedelembe kerülő javakat előállító ágazatok versenyképességét. Ráadásul a kamatlábak növekedéséből, az inflációs várakozások erősödéséből, a monetáris politika hitelességének csökkenéséből, az árfolyamkockázat erősödéséből eredő versenyképességre gyakorolt kedvezőtlen hatásokat a vállalati szféra hosszú távon, sokáig fogja érzékelni.