Defláció az iparban
Májusban tovább estek az ipari árak Magyarországon, így most már egyéves távlatban is termelői árszintcsökkenés figyelhető meg. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 12 hónapra visszatekintő árváltozás az exportértékesítések esetében 3,1 százalékos mérséklődést jelent, a belföldi árszint pedig 2,7 százalékkal magasabb, mint 2002 májusában. Az átlagos árszint tavasz közepi csökkenését elsősorban a benzinárak mérséklődése okozta, de a gyenge inflációs nyomásra utal az is, hogy az előző hónaphoz képest a tizenhat ágazat közül kilencben áresést mért a KSH.
Mivel a termelőiár-változások nagy része egy hónap alatt begyűrűzik a hivatalos inflációs mérőszámba, a fogyasztói árindex júniusi alakulására nem nagyon lehet következtetni. A nyár eleji inflációt a dohányárukkal és a gázzal kapcsolatos hatósági intézkedések határozzák meg - mondja Kovács György, a Budapest Economist elemzője, aki szerint a májusi történelmi mélypontról (3,6 százalék) 4,4 százalékra emelkedik az árindex. (VG)


