Egy vállalkozás jön, kettő megy
Legutóbb egy székesfehérvári központú vállalkozás választotta új projektjének színhelyéül Körmendet. A Karsai Műanyagtechnikai Holding Rt. új üzemet létesít Körmenden 400 millió forintos beruházással. A társaság egy félkész üzemcsarnokot vásárolt meg a Vas megyei városban, ahol kialakítja saját gyártóbázisát. A tervek szerint az idei év végére megvalósuló beruházást követően a jövő év elejétől Körmenden műszaki műanyag termékeket állít elő a cég, ahol egy a közelmúltban aláírt szerződés alapján évi 10 millió eurós megrendelésnek tesz eleget, már 2004-ben. Ezzel a cég árbevétele mintegy 25 százalékkal növekszik majd. A Karsai Műanyagtechnikai Holding Rt. a körmendi üzem termelésének kezdetekor mintegy 50 dolgozónak biztosít majd munkát. Az 1988-ban alakult, cégcsoporttá fejlődött magánvállalkozás jelenleg is már mintegy 1200 munkavállalót foglalkoztat.
Ugyanakkor vannak olyan vállalatok, amelyek távoznak Körmendről. Az egyikük a Styl Ruhagyár Rt. A jelenleg 250 munkavállalót foglalkoztató körmendi üzem dolgozóinak a vasi megyeszékhelyen tud munkát biztosítani a ruhagyár. A társaság a tervek szerint ez év október elsejével telepíti Szombathelyre körmendi gyártótevékenységét. Az 1968 óta a Styl szerves részét képező üzem a társaság női készáru termékeinek felét állítja elő. Ezenkívül kis mennyiségben férfikabátok és a kapacitás kitöltése érdekében férfizakók gyártásával is foglalkozik az üzem.
Kolozsváry M. Victor, a Styl Ruhagyár Rt. igazgatóságának elnöke elmondta: a körmendi gyártás áttelepítését racionalizálási törekvések indokolják, az átszervezés a jelenleginél költséghatékonyabb működést tesz lehetővé A szombathelyi üzem infrastruktúrája elegendő helyet biztosít két "vidéki" telephely - Körmend és Vasvár - termelésének átcsoportosításához.
Az átszervezést indokolja, hogy a világgazdasági recesszió ezt az iparágat is érinti. A visszaesett fogyasztás miatt a piac egyre alacsonyabb árakat, ugyanakkor egyre rövidebb átfutási időt követel. Kolozsváry M. Victor szerint a Stylnek meg kell felelnie a piaci elvárásoknak, s ennek érdekében racionalizálja tevékenységét. A társaság célja, hogy a jelenlegi árbevételszint megtartása mellett működése nyereséges legyen.
Az MSC Hungary Kft. a tervek szerint az idén ősszel ugyancsak bezárja körmendi üzemét. A cipőgyár közleménye szerint a jelenlegi gazdasági környezet, így a világgazdasági recesszió és a makrogazdasági feltételek romlása együttesen késztette karcsúsító intézkedések meghozatalára a társaságot, amely a jövőben Szombathelyre koncentrálja tevékenységét. A cipőgyár 595 dolgozónak biztosít munkát a településen, közülük 80-at a körmendi üzembezárást követően a vasi megyeszékhelyen tovább tudnak foglalkoztatni. A társaság a termelés átstrukturálásától a hatékonyság javulását várja.
Mivel az MSC Hungary Kft. körmendi telephelye a Batthyány-kastély épületében van, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal kezdeményezésére tulajdonjogi per zajlott az Állami Vagyonügynökség és a cipőgyár között, amelynek elsőfokú ítélete nem kedvez a termelő cégnek.
A körmendi önkormányzat a gyárbezárás és az ítélet kapcsán állásfoglalást tett közzé, amelyben a város vezetése hangsúlyozza, hogy értetlenül fogadták a társaság és a magyar állam között folyó bírósági eljárásban hozott elsőfokú ítéletet. A cipőgyár és az Állami Vagyonügynökség közötti szerződés a vonatkozó hatályos jogszabályoknak megfelelően köttetett 1991-ben. Amikor az Országos Műemlékvédelmi Hivatal közbenjárására viszszaállították az eredeti tulajdonviszonyokat, a cipőgyár tulajdonjogának bejegyzése már megtörtént, és a vételárat is kifizette a vállalkozás. Az önkormányzat szerint az állam és a gyár közötti szerződés megkötésekor még nem tiltotta törvény, hogy műemléknek nyilvánított épületben ipari termelést lehessen folytatni.
Az önkormányzatnál hang-súlyozzák: a város hatalmas erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy befektetőket találjon, és munkahelyeket teremtsen. Ugyanakkor egy ilyen bírósági döntés következtében egy jelentős számú munkavállalót foglalkoztató cég vonul ki Körmendről.


