Gyenge marad a forint
A hazai valuta az év végén is 260 forint/eurós szint körül áll majd, vagyis az idén már nem következik be jelentős erősödés - ez a vélemény rajzolódik ki a Reuters által megkérdezett elemzők véleményéből. A hagyományos havi körkérdés további eredménye, hogy egyelőre az inflációs várakozásokon alig látszik a gyengébb forint hatása. (Bár a Reuters szerint a felmérés eredményei jórészt tükrözik a kormány szerdai bejelentéseinek hatását a 2008-as euróbevezetésről és a 2004-es költségvetési tervekről, feltehető, hogy az áfarendszer megváltoztatásának inflációs hatásai még nem szerepelnek az előrejelzésekben.)
Ennél jóval kevésbé optimista a piac az államháztartási hiány célokkal kapcsolatban. Voltak olyan elemzők, akik a pénzügyi piaci árzuhanások visszatérésétől tartva meglehetősen szkeptikusan fogadták a 2003-as és a 2004-es deficitcélok emelését a korábbi elképzelésekhez képest, a GDP 4,5 százalékáról 4,8 százalékra, illetve 3,5-ről 3,8-re.
"A kormány és az MNB igazi bajt főznek" - írta Christian Carrillo, a Barclays Capital londoni elemzője. "Ez ismét a következetlen gazdaságpolitika, ami további egyensúlytalanságot teremt. Hihetetlen, hogy kihagyták ezt az újabb alkalmat is, hogy zöldágra vergődjenek a piaccal" - idézi a Reuters a londoni szakértőt.
Más elemzők mégis a piacok lehiggadását tartják a valószínűnek, ugyanakkor egészük a deficitcélok túllövésére számít: a konszenzus 2003-ra 5,4, 2004-re pedig 4,2 százalék. (VG)


