Kockázatos az árfolyamrögzítés?
A cseh jegybank nem tartja "kívánatosnak vagy a makrogazdasági stabilitás szempontjából előnyösnek", hogy az ország a minimálisan megkövetelt két évnél hosszabb időt töltsön el az európai árfolyamrendszerben, az ERM-II.-ben. Pedro Solbes, az EU gazdasági biztosa után tegnap Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) novemberben hivatalba lépő új elnöke is úgy nyilatkozott, hogy a tagjelöltektől a maastrichti szerződésben eredetileg rögzített szigorúbb, 2,25 százalékos árfolyamsáv tiszteletben tartását várnák el - írja a Reuters. A Zdenek Tuma vezette cseh jegybank szerint az ország 2007-ben még nem lesz érett a közös pénzre. Az euró bevezetését 2009-2010-ben tervező kabinet a jövő héten tárgyalja a javaslatot.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Pénzügyminisztériummal közösen jelenleg is vizsgálja az árfolyamrögzítés időzítésének kérdését, döntés még nem született. László Csaba pénzügyminiszter legutóbb úgy nyilatkozott, hogy az euró mihamarabbi, vagyis 2007-es vagy 2008-as bevezetése a cél (VG, 2003. július 1., 5. oldal), míg Járai Zsigmond jegybankelnök lapunknak azt mondta: "kisebb esélyét látom a 2007-es belépésnek, mint egy későbbi csatlakozásnak" (VG, 2003. június 26., 7. oldal). Értesüléseink szerint a pénzügyminiszter korai euróátvételt célzó terveinek még a kormányzaton belül is számos ellenlábasa van. Főként azért, mert a 2007-es céldátum esetén a 2005. évi költségvetésben kellene jelentős megszorításokat eszközölni, ami komolyan veszélyeztetné a 2006-os országgyűlési választásokon való sikeres szereplés esélyét. Amennyiben a 2007-es verzió mégis életképesnek bizonyulna, ahhoz már jövőre is rendkívül szigorú költségvetés tartozna: a GDP 3,5 százalékának megfelelő államháztartási hiánnyal, illetve a kisebb koalíciós partner által szorgalmazott adócsökkentések elmaradásával.


