Nem sietnek a teáor-átsorolással
Júliusig mindössze ötezer cég sorolta át tevékenységét a megváltozott, január 1-jétől érvényes teáor-rendszernek megfelelően. Több mint 76 700 érintett gazdasági társaság még nem tett eleget kötelezettségének. Igaz, a jogszabály a jövő év márciusának végéig adott erre türelmi időt, ám ha az átsorolások üteme változatlan marad, 2004. március 31-ét követően az országos és a fővárosi cégjegyzék több tízezer gazdasági társaságra vonatkozóan tartalmaz majd törvénysértő adatokat - hívta fel a figyelmet Könnyűné Mondok Edit, a fővárosi cégbíróság megbízott vezetője. Mint közölte, a Budapesten bejegyzett gazdasági társaságok közül nem kevesebb, mint 38 ezernek keletkezett átsorolási kötelezettsége, ám ehhez képest alig több mint 2300 járt el eddig a jogszabálynak megfelelően.
A Központi Statisztikai Hivatal tavaly módosította a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerét, és az igazságügyi tárca rendeletben rögzítette az ezzel kapcsolatos cégbírósági teendőket. Eszerint a már bejegyzett teáor '98-számok helyébe a teáor '03-nak megfelelő számmá átfordíthatók automatikusan bekerültek a cégjegyzékbe.
Az automatikusan át nem sorolható tevékenységi körök módosítását ezzel szemben az érdekelt vállalatoknak kell elvégezniük a cégjegyzékben szereplő egyéb adat első változásakor, de legkésőbb a jövő év márciusának végéig.
A bírónő utalt arra: az átsorolás miatti cégbejegyzési eljárás illeték- és közzétételi költségmentességet élvez. Azokat a cégeket, amelyek a rendeletben megszabott határidőig nem lépnek, a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárásban kötelezi a módosításra. Az eljárásban először figyelmezteti, majd bírságolja a mulasztókat. A maximális büntetés a félmillió forintot is elérheti. A bíróság akár fel is függesztheti az adott cég működését. (MKK)


