Óriás zöldberuházás a fővárosban
A tervek szerint 2004 elején írják ki a kivitelezői pályázatokat a budapesti központi szennyvíztisztító építésére. Kelet-Közép-Európa legnagyobb előkészítés alatt lévő környezetvédelmi beruházása várhatóan a jövő év második felében indulhat el. A főváros szennyvíztisztítási gondjait megoldó, mintegy 400 millió euró értékű projekt megvalósításához a beruházó főváros jelentős európai uniós és állami forrásokat használna fel. Budapest a költségek 15 százalékát biztosítaná, részben hitel felvételével. További 40 százalékot állami forrásból teremtenének elő, a maradék 45-öt pedig az EU-tól várják.
A projekt előkészítése az előzetes tervekhez képest néhány hónappal csúszik, ám ennek abból a szempontból nincs jelentősége, hogy a beruházást Brüsszel már nem az ISPA-előcsatlakozási, hanem a kohéziós alapból finanszírozná. Oszkó Károly, a projekt előkészítésével megbízott Enviroduna Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Brüsszelnek benyújtandó végleges pályázati anyag május végére elkészült, de további módosításokra volt szükség annak érdekében, hogy a beruházás minden tekintetben megfeleljen az EU követelményeinek. Az anyag előkészítésével egy svéd-magyar konzorciumot bíztak meg, amelynek augusztus elejére kell befejeznie a munkát. A pályázatot augusztus vége előtt megküldenék a brüszszeli döntéshozóknak, ám előtte még a kormánynak is kötelezettséget kell vállalni a 160 millió eurós állami támogatás biztosítására. A kiküldés időpontjáról Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Demszky Gábor budapesti főpolgármester és Baráth Etele, a Miniszterelnöki Hivatal uniós támogatásokért felelős poltikai államtitkára is megállapodott.
"Kedvező esetben a pályázat elbírálása Brüsszel részéről nem igényel többet hat hónapnál. Ebben az esetben 2004 elején a kivitelezői pályázatot is ki lehet írni. A tenderdokumentációk kidolgozása augusztus végén megkezdődik, míg a tényleges munkálatok a jelentkezők versenyeztetésének lezárását követően, várhatóan a jövő év vége előtt indulnak el" - fejtette ki Oszkó Ká-roly. A kivitelezés négy évet vesz majd igénybe: a munkálatok 2008-ban fejeződhetnek be, a próbaüzemre 2009-ben kerülhet sor. A projekt központi eleme a központi szennyvíztisztító telep megépítése, amely a Csepel-sziget északi csücskében, 38 hektáron terül majd el. A terület jelenleg a Mahart Rt. tulajdonában van, de az ÁPV Rt. a hajózási cég tulajdonosaként már előzetes jóváhagyását adta az ingatlan adásvételére.
A beruházás részeként a budai oldalon, a Duna mellett, a rakpart kiszélesítésével kiépítik a fő gyűjtőcsatornát, amelyből a kelenföldi átemelőtelepen keresztül, a Duna alatt átvezetve juttatnák el a szennyvizet a Csepel-szigetre. A pesti oldalon a ferencvárosi szivattyútelepet szükséges átalakítani, illetve a Soroksári-Duna alatt is meg kell építeni egy átvezető csatornát. Emellett a rendszer részét képezi egy komposzttelep, valamint a csepeli gerincút megépítése. A napi 350 ezer köbméter szennyvíz tisztítására alkalmas rendszer megépítésének eredményeként az évtized végére a fővárosban keletkező szennyvíz tisztítási aránya a jelenlegi 51-ről 90-92 százalékra emelkedhet.
Három dél-budai kerületet nem érint a projekt, amelyek szennyvíztisztítási problémáit egy másik beruházással oldanák meg. Az érintett városrészek több környező településsel összefogva terveznek közös fejlesztést. Ennek értéke - a csatornaépítés magas költségei miatt - szintén elérné a 200-210 millió eurót, amelynek közel felét az előkészítők ugyancsak az EU kohéziós alapjából pályáznák meg. (NIG)


