röviden
Takarékos volt az EU-népszavazás
Mintegy 350 millió forintot sikerült megtakarítani az áprilisi EU-népszavazásra biztosított 3,8 milliárd forintból - közölte a BM választási hivatalának főosztályvezetője. Pessek Péter elmondta, hogy a helyi és a területi választási szervek a közigazgatási hivatalokkal együtt összesen 1,7 milliárd forintot használtak fel. Mintegy 100 milliós megtakarítást értek el a 943 millió forintra teljesített informatikai kiadásoknál. A központi kiadásokra előirányzott egymilliárd forintból csak 819 milliót költöttek el. Személyi kiadásokra több mint 650 milliót, dologi költségekre pedig közel 1,6 milliárdot fordítottak. A tervezett kiadások egy helyütt, a szavazatszámláló bizottsági tagok díjazásánál lettek magasabbak a tervezettnél, mivel a pártok nem delegáltak elegendő személyt a bizottságokba. (MTI)
Inkubátorház informatikai cégeknek
Informatikai kis- és középvállalkozások számára bérelhető inkubátorházat adott át Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára Zuglóban. Ágoston Attila, a speciális irodaházat üzemeltető Inest Kht. ügyvezető igazgatója elmondta: az eFactory elnevezésű, kimagasló informatikai infrastruktúrájú irodaház 700 millió forintos beruházást igényelt, ebből 1,086 millió eurót a PHARE-program, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium állt, a fennmaradó részt pedig magánbefektetők banki hitelekből fedezték. (MTI)
Fúrják az európai "New Dealt"
A skandináv tagállamoknak és Németországnak komoly fenntartásai vannak az olasz kormány által szorgalmazott nagy-szabású gazdaságélénkítő programmal kapcsolatban, és ezen aggályaiknak várhatóan az e héten sorra kerülő pénzügymi-niszteri ülésen adnak hangot. Róma évente 35-70 milliárd euróval kívánja növelni az infrastrukturális beruházásokra rendelkezésre álló forrásokat. Ebből 11 milliárdnyi hitelt az Európai Beruházási Bank biztosítana, a többit pedig a magánszektor adná össze. A német és skandináv aggályok részben a magántőke érdeklődésének mértékével, részben a beruházások és a büdzséelőírások összeegyeztethetőségével kapcsolatosak. (Reuters)
Schröder kamatcsökkentést szorgalmaz
A német kancellár egy lapinterjúban burkolt formában további kamatcsökkentésre szólította fel az Európai Központi Bankot (EKB). A monetáris intézmény a nem sokkal azelőtt tartott ülésén változatlanul hagyta a nemrég 2 százalékra csökkentett irányadó rátát, és Wim Duisenberg elnök rámutatott: a tagállamok kormányainak kell szerkezeti reformok révén lendületbe hozniuk a gazdaságot. (Financial Times)
London nem enged áfaügyben
Nagy-Britannia kész megvétózni az uniós áfaszabályok egységesítését célzó előterjesztést, mivel annak részeként adóval kellene sújtani a szigetországban jelenleg nullakulcsos gyermekruhákat és -cipőket - közölte Gordon Brown pénzügymi-niszter. Brüsszel e héten véglegesíti javaslatát, amelyről szeptemberben szavaznak a pénzügyminiszterek. (Financial Times)
Teljes a német ratifikáció
A német parlament felsőháza, a Bundesrat egyhangúlag megszavazta az Európai Unió bővítését. Ezzel az aktussal befejeződött az április 16-án Athénban aláírt szerződéscsomag parlamenti ratifikációja Németországban, miután egy héttel ezelőtt az alsóház, a Bundestag szavazott elsöprő többséggel a tíz ország felvétele mellett. (VG)


