Röviden
Medgyessy a gazdaságpolitika prioritásairól
A kormány 2004-ben a költségvetési hiány további 1-1,5 százalékpontos csökkentését, az európai árfolyam-mechanizmushoz való csatlakozást, az eurózóna-csatlakozásra történő felkészülést, a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését, valamint a kiszámítható, nyugodt gazdasági környezet megteremtését jelölte meg kiemelt gazdaságpolitikai célként - jelentette ki Medgyessy Péter. A miniszterelnök a Magyarországon dolgozó külföldi újságíróknak azt mondta: a kormány az inflációs céljait, a magyar gazdaság szereplőinek igényeit, valamint a versenyképességet és a munkahelyteremtést szem előtt tartva, a Magyar Nemzeti Bankkal teljes egyetértésben hozta meg a forintárfolyamot érintő döntést. Meggyőződésének adott hangot, hogy hamarosan kialakul a magyar gazdaság teljesítőképességével összhangban lévő forintárfolyam. Kijelentette, hogy 2003-ban további takarékossági intézkedést nem tart szükségesnek. A 2004. év prioritásaiként említette az úthálózat-fejlesztést, az uniós források felhasználását, egyes önkormányzati szolgáltatások fejlesztését, valamint a kutatás-fejlesztés fokozott támogatását. A 2004-es költségvetés fontos célokra jelentős többleteket irányoz majd elő, az általános takarékosság érvényesítése mellett. A költségvetési kiadások a hiánycsökkenés mellett is növekednek. (VG)
Várják a német konjunktúrajelentést
Feszült várakozás előzi meg a német érdekeltségű magyarországi vállalatok helyzetéről és várakozásairól szóló 2003-as konjunktúrajelentést, amelynek aktuális eredményeit a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara július 14-én, hétfőn ismerteti. Előadók lesznek: Straub Elek, az NMIKK elnöke, egyszersmind a Matáv Rt. elnök-vezérigazgatója és Wolfram Klein, az NMIKK ügyvezető elnökségi tagja. (VG)


