Röviden
Pozsony korlátozná a játékszenvedélyt
A lottót és egyéb szerencsejátékokat szabályozó törvény tervezetén dolgozik a szlovák pénzügyminisztérium. A kormányzat célja részben a játékszenvedély korlátok közé szorítása, részben pedig a szerencsejátékhoz kötődő bűncselekmények számának csökkentése. Tavaly közel 10 milliárd koronát költöttek e célra a szlovákok, amiből az államnak 2 milliárdnyi bevétele származott. Egyes önkormányzatok már most is tiltják a játéktermek működtetését. (The Slovak Spectator)
Ankara eleshet az amerikai hitelektől
További hónapokat késhet a Törökországnak ígért 8,5 milliárd dollárnyi amerikai hitel folyósítása, ha Ankara továbbra sem tesz eleget a Nemzetközi Valutaalap ettől független hitelprogramjában előírt feltételeknek - figyelmeztetnek washingtoni illetékesek. George Bush elnök az iraki háború gazdasági hatásainak ellensúlyozására helyezte kilátásba a szóban forgó összeget, ám az első részlet folyósításáról még nem született döntés. (Reuters)
Berlusconi a transzatlanti barátság híve
Helyre kell állítani a baráti viszonyt az Atlanti-óceán két partja között, amelyet az iraki háború megtépázott - fejtette ki egy interjúban Silvio Berlusconi, aki a hét végén Texasban találkozik George Bush amerikai elnökkel. Az EU soros elnökségét is betöltő olasz kormányfő ismételten felvetette, hogy a Nyugatnak nemcsak segélyekkel kellene támogatnia a szegény országokat, hanem azzal is, hogy megszabadítja őket az önkényuralmi rendszerektől. (The Wall Street Journal Europe)
Ausztrália és az USA bírálja Japánt
A Kereskedelmi Világszervezet, a WTO megállapította, hogy az amerikai almára elrendelt japán importkorlátozások veszélyeztetik a szabadkereskedelmi szabályokat. Ann Venemann amerikai mezőgazdasági miniszter szerint hazája termelői érezhetően minden erőfeszítést megtettek annak érdekében, hogy megfeleljenek a szigorúbb japán termesztési előírásoknak. A WTO bírálata után jött a következő: az ausztrál miniszterelnök azt szorgalmazta, hogy a távol-keleti ország vizsgálja felül a marhahúsimportnál az illetékek emelését. (Reuters)


