Röviden
Újabb átalakítás a haderőnél
Várhatóan az augusztus 6-ai kormányülésen tájékoztatják a védelmi felülvizsgálat alapján elkészített végleges koncepcióról a kormányt a Honvédelmi Minisztérium (HM) vezetői. A tavaly augusztusban elindított és a közelmúltban lezárt felülvizsgálatra épülő koncepció sarkalatos pontja, hogy a védelmi erő nem csökkenhet, de azokat az elavult technikákat kivonják, amelyek felújítása finanszírozhatatlan. Az újabb intézkedések eredményeként a haderő létszáma tíz év alatt 45 ezerről 30 ezerre csökken. Emiatt több helyőrséget, valamint több csapattestet felszámolnak: így a lánctalpas és tüzérségi eszközök, továbbá a helikopterek és harci repülők egy részét kivonják a hadrendből. Számos ingatlan, így több katonai repülőtér sorsa is bizonytalan, amelyekről Juhász Ferenc honvédelmi miniszter tegnap zárt ülésen tájékoztatta az Országgyűlés honvédelmi bizottságának tagjait. (VG)
Kamarai javaslat
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöksége megfogalmazta a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény módosításához kapcsolódó javaslatait - közölte a BKIK. Közleményében emlékeztet arra, hogy az Országgyűlés határozatában felkérte a kormányt, 2003. december 31-ig végezze el a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény átfogó vizsgálatát. A kamara egyebek mellett indítványozza a Vállalkozásfejlesztési Tanács hatáskörének bővítését. (MTI)


