Röviden
Ratifikáció Szlovákiában
Megerősítette az EU-csatlakozási szerződést a szlovák parlament. A 150 tagú törvényhozás 140 jelen lévő képviselője közül 129 a szerződés mellett szavazott, a kommunista párt frakciójából tízen nemmel szavaztak, egy képviselő tartózko-
dott. (VG)
Brüsszel elítéli a gyógyszerárrögzítést
A gyógyszergyártók helyzetének megerősítését, valamint a betegek tájékoztatásának javítását és a választási szabadság növelését célozzák az Európai Bizottság legfrissebb javaslatai, amelyek hamarosan az egészségügyi miniszterek elé kerülnek. A 14 javaslatból álló csomag többek között az állami gyógyszerárrögzítés megszüntetését, a generikumok versenypiacának megteremtését, a biotechnológia és más új ágazatok kiemelt támogatását, továbbá a meglévő kutatóintézetek európai hálózatban való összefogását szorgalmazza. (Frankfurter Allgemeine Zeitung)
Bolgár fejezetzárás
Bulgária lezárta az EU-val a környezetvédelmi joganyagrészről szóló tárgyalásokat, így már csak öt fejezet van hátra a harmincból. A megállapodás értelmében a bolgár iparvállalatok öt-nyolc éves haladékot kapnak az uniós előírások teljesítéséig. A balkáni ország a tervek szerint 2004 folyamán zárja le a csatlakozási tárgyalásokat, és 2007-ben válhat az EU teljes jogú tagjává. (EurActiv)
Együttműködés az új szomszédokkal
Mintegy 955 millió eurót csoportosítana át a kibővített EU majdani új szomszédait (Oroszországot, Ukrajnát, Fehéroroszországot, Moldovát és a Nyugat-Balkánt) érintő együttműködési programokra az Európai Bizottság. Ez az összeg a 2004-2006 közötti időszakra vonatkozik, és az Interreg, a PHARE-CBC, a Tacis-CBC, a Cards és a Meda programok kereteiből áll össze. A 2007-től kezdődő új költségvetési tervben brüsszeli elképzelés szerint egységes szomszédsági programot kellene kialakítani. (Rapid)


