Spóroló egészségügyi rendszerek világszerte

Nyugat-Európa öregszik, ráadásul a gazdaság is stagnál. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a társadalom egyre magasabb szintű egészségügyi szolgáltatást vár el, nyilvánvaló, hogy a felosztó-kirovó elvre támaszkodó társadalombiztosítási rendszerek alapjai igencsak inognak. Miközben a szociális gondoskodás alapelvét még senki sem kérdőjelezi meg - szemben az amerikai gyakorlattal -, úgy tűnik, egyfajta középút képe rajzolódik ki: az állami finanszírozás mellett a betegnek is egyre mélyebben a zsebébe kell nyúlnia.

Az OECD-tagállamok 2001-ben átlagosan GDP-jük 8,4 százalékát költötték egészségügyre. Hogy ez sok-e, elsősorban a finanszírozási rendszer jellege határozza meg. Miközben a 13,9 és 10,9 százalékkal élen álló USA és Svájc a költségek alig 44, illetve 56 százalékát fedezi közpénzekből, a 70 százalék feletti szeletet felvállaló francia, német és kanadai állam egyaránt egészségügyi reformot indított. Úgy tűnik tehát, hogy pazarláshoz vezet, ha a GDP 9,5-10,7 százalékát állami koordinációval próbálják gyógyításra költeni.

A tavasszal született megállapodás szerint Kanadában ezt azzal igyekeznek áthidalni, hogy az egészségkassza feletti felügyeletet tartományi szintre helyezték át, remélve, hogy helyben - az erősebb kontrollnak köszönhetően - hatékonyabb döntéseket hoznak.

A franciák és a németek nem a finanszírozási rendszert szabják át, hanem a fedezett szolgáltatások körét igyekeznek megnyirbálni. A gallok gyógyszerköltése 1990 és 2001 között 63 százalékkal emelkedett, miközben ugyanez Németországban 17, Svájcban pedig 33 százalék volt. (Igaz, a rekorder Svédország több mint megduplázta ezen kiadásait.) Nem meglepő tehát, hogy a reformok itt elsősorban a gyógyszerkassza tehermentesítésére koncentrálnak.

Tavasszal 617 készítmény támogatását csökkentették 65-ről 35 százalékra gyenge terápiás hatékonyságukra hivatkozva, majd néhány napja azt jelentették be, hogy 2005-ig három lépcsőben 650 termék finanszírozása teljes egészében megszűnik, mert alkalmazásuk orvosi szempontból nem indokolható. Ez utóbbi intézkedéstől évi 42 millió eurós megtakarítást várnak, ami önmagában nagy szám, ám eltörpül a francia gyógyszerkassza évi 29 milliárdos kiadása és 10 milliárdos deficitje mellett.

Németországban elsősorban az ápolási kultúra szorul átalakításra. Ott ugyanis a kórházi gyógykezelések átlagos hossza 2000-ben az OECD adatai szerint 9,6 nap volt, miközben Dániában 3,8, az Egyesült Államokban 5,8, Magyarországon 7,9, Franciaországban 8,5 nap kellett a gyógyuláshoz. Jókora a különbség az egy főre jutó egészségügyi kiadásokban is. A 2001-es adatok szerint a németek vásárlóerő-paritáson 2808 dollárt költöttek egészségügyre, míg a franciáknál 2561, Japánban pedig 1984 dollár is elegendő volt. (Kelet-Közép-Európában alig 600- 1100 dollár jutott egy emberre, a csúcstartó USA-ban pedig 4887.)

Ezen adatok ismeretében kell értelmeznünk a német egészségügyi reformról szóló hétfői politikai megállapodás elemeit. A várhatóan már augusztusban törvénybe foglalt megszorítások szerint a háziorvosi ellátásért az orvos felkeresésekor és negyedévente 10 eurót kell fizetni, ami a konzultációk igen magasnak ítélt számát mérsékelheti. A kórházi kezelés első 28 napjára a betegnek ugyancsak 10 eurót kell fizetnie naponta, amivel az ápolási idő rövidülhet. A beteg által fizetendő díjak fő szabály szerint nem haladhatják meg a szolgáltatás költségének 10 százalékát, illetve a 10 eurót. A többletkiadások maximum az igénybe vevő bruttó bérének 2 százalékát emésztheti fel, ám a krónikus betegeknél ez csak 1 százalék, s kedvezményt kapnak a gyerekek is.

A jövőben nem állják a fogpótlás költségeit sem; az ilyen jellegű kiadások fedezésére kötelező mindenkinek új biztosítást kötnie. A társadalombiztosítás eztán nem fedezi a táppénzt, s megszűnik az orvoshoz történő utazás, a gyógyfürdő-látogatás és a főzőtanfolyamok költségtérítése is.

A reformoktól évi 20 milliárd euró megtakarítását remélik, ám nem ez az egyedüli cél. A gazdaság élénkítése érdekében a térítési kötelezettség bevezetésével egy időben csökkennek az állami elvonások is. A ma a fizetés 14,4 százalékát kitevő társadalombiztosítási járulék 2006-ig fokozatosan 13 százalékra apad, jövőre pedig 13,6 százalék lehet. Ugyanakkor az egészségügyi ellátás terheit eztán teljes egészében a munkavállaló fizeti, abban a reményben, hogy ez segít a közel 11 százalékos munkanélküliségi ráta lefaragásában.

Az 1977 óta immár hatodik német egészségügyi reform révén a piaci verseny is növekedhet, mivel lehetőség lesz a telefonos vagy internetes gyógyszerrendelésre, eltörlik azt a korlátozást, amely szerint egy tulajdonos csak egyetlen patikát üzemeltethet, s a járóbeteg-ellátás igényeinek kielégítésére a kórházakban is nyílhatnak majd gyógyszertárak. A patikusok emiatt máris boltbezárásokkal és növekvő munkanélküliséggel riogatnak, míg a gyártókat az a rendelkezés sújthatja, amely kiveszi a támogatotti körből a nem vényköteles készítményeket, míg néhány oltalom alá esőt szabott árassá tenne. A csökkenő bevételek pedig nemhogy felszámolnák, de súlyosbíthatják is a válságot.