Új munkaadói bírság születhet
Augusztus végén a kormány, az év második felében az Országgyűlés elé kerülhet az Igazságügyi Minisztérium esélyegyenlőségről szóló törvényjavaslata. Ennek alapján az újonnan megalakuló egyenlő bánásmód bizottság büntetést róhat majd ki a szabályok megsértőire. Ha például származása, bőrszíne, nemi identitása, családi állapota vagy akár életkora miatt kedvezőtlen elbánásban részesítik a munkavállalót, úgy a munkáltatóra a bizottság ötvenezertől hatmillió forintig terjedő bírságot szabhat ki, megtilthatja a közbeszerzésben való részvételét és az állami támogatásból történő részesedését. További fejtörést okozhat a munkáltatónak a szabályozás azon passzusa is, miszerint jogsértés gyanúja esetén őt terheli annak bizonyítása, hogy nem sértette meg a követelményeket. Az egyelőre nyitott kérdés, milyen mértékben viseli a szankciókat a törvényt sértő szervezet, illetve a szervezet képviseletében eljáró, diszkrimináción kapott személy.
A szakszervezeti oldal mindemellett további szigorításokat vár. Kifogásolja, hogy a törvény tavaly közzétett koncepciójában még szerepelt a munkahelyi szinten létrehozandó esélyegyenlőségi bizottság gondolata, ám a tervezetben ennek már nyoma sincs - derült ki az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) bizottsági ülésén. Szorgalmazzák még, hogy külön törvény szülessen a férfiak és nők egyenlő bánásmódjáról a munka világában.
A munkaadói oldal legkorábban csütörtökön alakítja ki a tervezettel kapcsolatos álláspontját, de az már valószínűsíthető, hogy nem támogatja az újabb munkáltatói bírság bevezetésének ötletét. Az egyeztetés jövő kedden, az OÉT plenáris ülésén folytatódik.


