BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új utakat keresnek az európai régiók

Először vehettek részt az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozó országok képviselői - egyelőre megfigyelőként - a Régiók Bizottságának július elején megrendezett 50. plenáris ülésén Brüsszelben. A bizottság - az Európai Parlament konzultatív testülete - azért hozta létre a megfigyelői státust, hogy az új tagok jövő májusban zökkenőmentesen integrálódhassanak a szervezet munkájába. A bizottság magyar delegációjának 14 tagja mellett kormányzati szereplők, többek között a Nemzeti Területfejlesztési Hivatal (NTH) képviselői is részt vettek a plenáris ülésen. Az NTH anyagi támogatást is kíván nyújtani ahhoz, hogy a magyar delegáció részt vehessen a területfejlesztési szakbizottság munkájában, mert az EU intézményrendszerében ez a régiók és az önkormányzatok véleménynyilvánításának leghatékonyabb fóruma - mondta lapunknak Kovács Flórián László, a hivatal elnöke. A Régiók Bizottsága kiemelt témának tekinti a regionális politika reformját, a strukturális alapok működését és az eljárások egyszerűsítését. A testület a jövőben bővíteni szeretné konzultációs jogállását az unió intézményrendszerén belül.

A jelenlegi tagországoknak szembe kell nézniük azzal, hogy a kibővülő EU-ban megnőnek a fejlettségi különbségek. Tényként kell kezelni azt is, hogy az unió a következő költségvetési periódusban, 2007-2013 között nem kívánja növelni a kohéziós politikára szánt összeget, amely továbbra is az EU GDP-jének 0,45 százaléka lehet. Az új csatlakozók belépésével a közepesen fejlett régiók várhatóan kiesnek majd a leginkább kedvezményezettek köréből. Jelenleg többféle álláspont is van azzal kapcsolatban, hogyan változzanak a jogosultság kritériumai, milyen GDP-, demográfiai, szociális és munkaerő-piaci tényezőket kellene figyelembe venni, amelyek alapján az egyes célterületbe sorolnak egy adott régiót. Emellett a bizottság szerint felül kell vizsgálni a kettes, illetve a hármas célterületbe kerülés kritériumait.

A plenáris ülésen elhangzott: jelentések szerint a helyi és a regionális szervek szívesebben látnák a jelenleg létező alapoknak egy összevont formáját, amely megkönnyítené a strukturális politika végrehajtását és adminisztrációját. Mivel az uniós tervezés és programozás elsősorban a regionális fejlesztést szolgálja, a Régiók Bizottsága sürgeti e területi egységek kulcsszerepének elismerését. A nagyvárosok és agglomerációjuk érdekében szeretnék elérni, hogy a következő költségvetési periódusban a támogatás szempontjából külön egységként kezeljék a vidéki és a városi térségeket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.